2016. augusztus 2., kedd

Adalékok Guttmann Márta életrajzához

Egy évvel ezelőtt fedeztük fel a már csaknem elfeledett Lieder Friderika hárfást, aki Erkel Ferenc zenekarában játszott szinte még gyerekként. A rövid életű asszony életéről számos információt sikerült összegyűjtenünk, megvilágítva talán az 1848/49-es szabadságharc utáni idők egy szépséges arcát is. Most egy újabb felfedezés következik. Ahogy tavaly, úgy most is Tóth-Bencze Tamás helytörténészt kértük meg, hogy segítsen pontosítani az anyakönyvi adatokat. Köszönjük az információkat!

Guttmann Márta már tizenévesként ünnepelt hárfás volt, ám alig-alig jelent meg róla valami a II. világháború után. Ez jól mutatja, hogy a magyar zenetörténet milyen restanciákat halmozott fel a szocializmus, majd a rendszerváltást követő időkben. Tulajdonképpen egyetlen írás foglalkozott vele, ami egy közéleti lap, az Új Dunántúli Napló 1994. március 25-i számában jelent meg.

A Bojtár László tollából származó, Legyen Magyarország büszkesége! című írás több szempontból is kuriózum. Először is, meglepő részletességgel mutatja be a hárfásról szóló múlt század eleji cikkeket: 1994-ben még nem voltak számítógépes könyvtári adatbázisok és internet sem, így valószínűleg nem kevés utánajárást igényelt az adatok összegyűjtése. Másodszor, őszintén és bátran utal ez is zenetörténészeink hanyagságára, arra buzdítva a fiatalabbakat, hogy járjanak utána a hárfás történetének. Mielőtt részletesen is ismertetnénk Bojtár László kiváló írását, következzenek a Mártával kapcsolatos eddig megismert adatok.

Guttmann Márta hárfaművésznő 1897. május 10-én született Véménden, délelőtt 4 órakor. Véménd Baranya megyében, a Mohácsi járásban fekszik. Anyja, Kohn Berta Kecskemétről származott. Apja, dr. Guttmann Dezső a felvidéki Eperjesről. Ő 1890-ben orvosi diplomát szerzett Budapesten, majd 1891-től Ráczpetrén, 1895-től pedig Véménden volt orvos. A család később a közeli Hímesházára költözött, apja még 1924-ben is itt működött körorvosként.

Egyelőre semmilyen forrást sem sikerült találni, hogy Márta milyen iskolákat végzett, illetve, hogy kinél és hogyan kezdett el hárfázni. Az persze nem meglepő, hogy „Tolnában, Baranyában” éppen ezt a hangszert választotta, hiszen számos hárfás, pl. Rohmann Henrik is innen származott. Sajnos felnőtt életéről, művészi fejlődéséről szinte semmit sem tudunk. Egy helyi újság szerint a Wesselényi utca 20. számban lakott a két világháború között. A házat időközben lebontották, a helyén ma a Miniszterelnökség modern épülete áll. Egy anyakönyvi bejegyzés szerint 1940-ben talán még életben volt. Mivel szülei izraelita vallásúak voltak, így az is elképzelhető, hogy a fasizmus áldozata lett.

Legyen Magyarország büszkesége!


Nyolcvan éve, 1914. április 5-én hangversenyt adott a Zeneakadémián Antalffy-Zsíross Dezső (1885-1945), az orgonatanszak professzora. Aligha akad magyar orgonista, aki tanulmányai során megkerülhette volna kétkötetes pedagógiai albumát. 1921-től aztán az USA-ban folytatta karrierjét, előbb mint a rochesteri egyetem tanára, később a New York-i rádió koncerttermének orgonistája.

Nos, ez a korán nagy tekintélyre szert tett művész fent említett koncertjére közreműködőnek kérte föl a hárfázó 17 éves Guttmann Mártát, a himesházi körorvos, dr. Guttmann Dezső leányát. A csodagyermeknek bizonyuló Márta ekkor már Mosshammer Románnak (1868-1920), az 1875 óta működő Zeneakadémia 1911-ben létesült speciális művészképző tanszaka professzorának növendéke volt.

A bécsi születésű Mosshammer Gustav Mahler (1860-1911), az akkori igazgató szerződtette 1889-ben a budapesti Operaházhoz. Április 26-án lelkes cikkben dicsekedett el a vidékünkről származó művésznő nagy sikerével a Mohácsi Új Hírlap, Rátkay Istvánnak a Mohácsi Hírlappal rivalizálni igyekvő, ám kérészéletűnek bizonyult lapja.

1915. április 18-án a Mohács és Vidéke nyolc fővárosi lap cikkeit sorolta fel, melyek Guttmann Márta szerepléseit méltatták, köztük a Budapesti Hírlapét, a Pesti Naplóét, a Magyarországét és a Pester Lloydét.

A Zeneakadémia könyvtárában az évkönyvek közt búvárkodva további fontos adalékra bukkantam: 1915. december 18-án az akkor ötödéves Márta Kása Györggyel (1897-1984), a későbbi világjáró pianistával és választékos ízlésű, sajátos utat járó zeneszerzővel, a főiskola 1927-től 1962-ig működő professzorával adott közös hangversenyt.

Ezideig csak a mohácsi sajtóból kiragadott szemelvényekkel illusztráltam, hogy a városunk vonzáskörzetébe tartozó község üdvöskéjének pályája helyi vonatkozású is. Ám a vonzalom nem volt egyoldalú. Először 1915 április 8-án mutatkozott be az ifjú művésznő a mohácsi közönségnek, a Nőegyletnek a hadikórházak javára megrendezett jótékony célú estjén. Gabriel Pierné (1863-1937) francia szerző Impromptu caprice című művét adta elő az iparoskörben.

1916. június 25-én a nyári színkörben – a korabeli helyi szóhasználat szerint a faalkotmányú arénában – tapsolhattak neki a mohácsiak. Itt a német Albert Zabel (1835-1910) és az angol Elias Parish-Alvars (1808-1849) nagy virtuozitást (igénylő koncertszámait mutatta be az őt mámoros ovációban részesítő publikumnak.

Guttmann Márta volt hazánkban az első diplomás hárfaművésznő. Korábban ezt az azóta főleg hölgyek által favorizált hangszert általában férfiak szólaltatták meg.

A Mohács és Vidéke szerint a Zeneakadémia diplomaosztó ünnepségén e szavakkal adta át a rektor Guttmann Márta oklevelét: „Eddig intézményünknek volt büszkesége. Legyen ezentúl Magyarországé a Világ előtt!”

Fiatalabb kutató számára vonzó feladat lehet a látványosan indult művészkarrier kiteljesedésének feltárása, nyomon követése.

Bojtár László


Ahogy az ügyek állnak most, már az is nagyszerű lenne, ha legalább Véménd község büszkén ápolná első hivatásos női hárfásunk emlékét. Tegyük hozzá, hogy így alakult, az nem Bojtár Lászlón múlt.

Frissítés:

Még meg sem száradt a tinta, és máris fontos információt kaptunk Márton Veronika anyakönyvvezetőtől: Guttmann Márta 1981. május 18-án hunyt el Budapesten. Ez úton is köszönjük az adatot!

2016. július 28., csütörtök

Petőfi Népe: Würtzlerről szóló cikk 1987-ből

Rákerestünk az interneten, hogy van-e valamilyen újabb anyag Würtzler Arisztidről, az 1997-ben elhunyt nagyszerű hárfásunkról. Találtunk is egy régi cikket néhány érdekes, eddig nem ismert adattal. Az írás a Petőfi Népe című lap 1987. augusztus 10-i lapszámában jelent meg, és a Hungaricana adatbázisában érhető el. Ahogy a lap mottója mondja: Világ proletárjai, egyesüljetek! Illetve dehogyis: Köszönjük, Hungaricana!

Zene az égben

Würtzler Arisztid arcképe
az újságban
(1987)
„A meghívást köszönettel fogadom, örülnék, ha lehetséges volna”, írta 1965. június 12-én a New York-i filharmonikusok akkori hárfásának, Würtzler Arisztidnek a tengerentúli útra készülődő Kodály Zoltán.

A Ford-alapítvány vendégeként július helyett augusztusban érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, de így is talált alkalmat a hazánkból elszármazott muzsikus meglátogatására.

Würtzler a New York-i Hárfa Együttes igazgatójaként és szólistájaként az egyik legismertebb magyar a földrésznyi országban. Sokat tett az ősi, már az ókori Egyiptomban ismert pengetős hangszer világméretű népszerűsítéséért. Ő rendezett először nemzetközi hárfaversenyeket, ő kezdeményezte e hangszer legjobb ismerőinek bécsi találkozóját. (Harmincöt országból utaztak közreműködők, érdeklődők a hárfakongresszusra!)

Ha már számokat emlegettem: ötvenegy országban koncerteztek eddig, a Távol-Kelettől Dél-Amerikáig. Műsoraikon számos klasszikus mű — többnyire Würtzler Arisztid kiváló felkészültségét, hangszerismeretét tanúsító átiratban — szerepel. Repertoárjukban több huszadik századi magyar szerző alkotása, illetve a műveikből készült átirat található. (Ide kívánkozik: akkor volt vendége Kodály és felesége, Sarolta asszony, amikor éppen Händel F-dúr orgonaversenyét formálta át hárfaversennyé. Kicsit bizonytalankodva megkérdezte a világhírű zeneszerzőt, hogy egy bizonyos részben hová tegye a kádenciát, (a zenei folyamatot értelmileg tagoló záradék, gyakran a szólóhangszer zenekar nélküli tételvégi szólam). Kodály így válaszolt. „Würtzler, abban az időben mindenki improvizált, álljon meg itt, tegye ide a kádenciát és úgy csinálja, mintha keresné a hangot és akkor beletalál”.

Államfők is szívesen kedveskednek vendégeiknek a New York Harp Ensemble-koncerttel. Először Carter elnök és a belga királyi pár jelenlétében játszottak a Fehér Házban. Két év múltán Reagan elnökkel az élen az amerikai adminisztráció jó néhány vezetője, több száz meghívott hallgatta karácsonyi koncertjüket. (E műsorukról készült hanglemez óriási példányszámban kelt el...) Nemrégiben a Vatikánban köszöntötte őket hangversenyük után II. János Pál. Kaptak meghívást az angol királyi udvarba, tapsolt műsoruknak II. Húszéin jordán uralkodó. A királyi kegyeknél is fontosabbnak érzik a jó muzsika és kedvelt hangszerük népszerűsítését.

Az újságcikk

Zene az égben címmel nemrégiben fejezték be új filmjüket. Egy 327 személyes Jumbo utasterében adott koncertjüket örökítették meg videón. A légitársaság hosszabb járatain rendszeresen vetítik a Zenét...

Az osztrák eredetű családból származó Aristid von Würtzler (Würtzler Arisztid) amerikai stílusban egyik kontinensről a másikra repülve, újabban jó néhányszor hazaugrik Budapestre. Idén a sokak szerint világelső Marton Évával készítettek a Hungaroton közreműködésével lemezt. A nyár végén Budapesten, Szombathelyen és Szegeden adnak koncertet.

A gyakorlatias Würtzler szívesen segítene az elszürkült hazai hárfaoktatás föllendítésében. Külföldi egyetemi ösztöndíj megszerzésével, új, olcsó (tanuló) hangszerek beszerzésének megkönnyítésével válaszolna a hívó szóra. Valamilyen módon a kecskeméti zeneiskolát is támogatná, ha megpróbálkoznának a hárfajáték oktatásával.

Szívesen beszámolnánk a kezdeményezésről.

H. N.


*

Kár, hogy a beszélgetésben említett szép tervei nem valósulhattak meg!

(Egy Arisztiddel és a New York Harp Ensemble-vel készült műsor ebben a cikkünkben nézhető meg.)

2016. július 4., hétfő

Életrajzi adalékok – Alvars, Dubez és egy rejtélyes Esterházy grófnő

Régi adósságot törlesztünk az osztrák származású, de magyarrá lett Dubez Péter hárfás és zeneszerző életrajzával, amit hamarosan közlünk. Nem a mi hibánk, hogy a XIX. század második felében élt zenész életrajza csak most készül el, egyszerűen nem állt róla rendelkezésre megfelelő anyag a magyar szakirodalomban. Sokszor és sokfelé kellett keresgélni ezért az életrajz morzsáit. Ám ahogy ilyenkor az már lenni szokott, bizony másokkal kapcsolatos érdekességek is napvilágra kerültek a munka során.

Rögtön a blog indulásakor, már 2011 februárjában megírtuk Elias Parish Alvars angol hárfás életrajzát, a cikk megfelelő változatát a Wikipédiára is feltöltöttük. Ő volt az a virtuóz, akiről Liszt és Berlioz elismerően szólt, s akit kortársai tömör egyszerűséggel „a hárfa Lisztjének” neveztek. Rövid életet élt, egy betegség 1849-ben, alig 40 évesen vitte el. Élete utolsó éveit családjával Bécsben töltötte. Tanított, zenét szerzett és koncertezett, egy adat szerint 1833-ban Magyarországon is megfordult. Ez utóbbi helyszínéről, lefolyásáról közelebbit egyelőre nem tudni, bár egy múzeumi raktárban talán fekszik valami plakát, napló vagy feljegyzés, ami választ adna a kérdésre...

Mindazonáltal Dubez életrajzát kutatva különös információk kerültek elő Alvars magyarországi kapcsolatairól.

Először is, Péternek nemcsak az itthon jól ismert József (Josef) nevű testvére volt, aki hozzá hasonlóan Pesten élt mint katonazenekarok karnagya. Volt egy Johann és egy Anna nevű testvére is, akik ugyancsak nemzetközi hírű hárfaművészekké váltak. Sőt Johann gitáron és harmonikán is mesterien játszott, és zenét is szerzett. Johann és Anna talán ikrek voltak, mivel mindketten 1828-ban születtek. Valószínűleg az ő tanáruk is Parish Alvars volt, akárcsak Péternek. Anna egyébként 1877-1880 táján Magyarországon élt, s kapcsolatban állt Liszt Ferenccel.

Kérdés, hogy Dubez édesapja, egy egyszerű bécsi takácsmester, hogyan volt képes négy gyermekét ilyen magas szintű zenei képzésben részesíteni?

Johann Dubez arcképe.
Erre a kérdésre a választ az az adat adhatja meg, hogy Alvarsnak voltak bizonyos nemesi támogatói. A halála előtti esztendőben éppen az volt a nagy gondja, hogy mecénásai elmenekültek az 1848-as forradalom elől, és ő munkaadó, megbízó nélkül maradt, anyagi helyzete pedig összeomlott. Legfőbb támogatója, egyben tanítványa Johanna von Esterházy grófnő volt, akinek az oktatását váratlan halála után Johann Dubez, Péter bátyja vette át. Péter ekkoriban 11 éves volt.

Nagyon elképzelhető, hogy Alvars különféle tanítványai között már a haláleset előtt is volt valamiféle kapcsolat. Alvars személyén, a hangszer és a zene szeretetén túl közrejátszhatott egy ilyen jellegű kapcsolat kialakulásában, hogy Johannáról feljegyezték, a szegények támogatásából, jótékonykodásból alaposan kivette a részét hosszú élete folyamán. E morzsákat összetéve kialakul a kép, ami szerint Alvars néhány nehezebb sorsú tanítványát más nemesi tanítványok segíthették. A magyar származású Esterházy grófnő esetleges jótékonykodása így arra ugyancsak magyarázatot ad, hogy Alvars, Johann és Péter miért rokonszenveztek a magyarokkal, miért írtak magyaros zenét (Magyar induló, Magyar fantázia stb.), vagy hogy a két Dubez fivér, Péter és József később miért választotta Magyarországot új hazájának.

Sajnálatos, hogy sem Johannáról, sem Annáról és Johannról nem lehet olvasni a magyar hárfás szakirodalomban.

*

Az 1965-ben kiadott Magyar Zenei Lexikon szerint Dubez 1849(?)-ben született és Parish Alvarsnál tanult. Mivel Parish Alvars 1849 januárjában halt meg, ez azt jelenti, hogy a hárfagéniusz Dubez személyében egy újszülöttet vagy csecsemőt tanított! Vajon mit szólnak ehhez az igencsak lekörözött Mozart rajongói?

De félretéve a tréfát, Dubez születési dátumával kapcsolatban az 1829-es és az 1839-es évszám is fel-feltűnik a különböző magyar és külföldi kiadványokban (pl. Wagner Richárd és Magyarország, Brockhaus lexikon). Mivel Anna és Johann születéséről biztosat tudni (Bécs Neulerchenfeld kerületében látták meg a napvilágot 1828-ban), ezért alappal feltételezhető, hogy egy egynapos kirándulással ez az információ is kideríthető lenne zenetörténészeinknek...

*

Végül még egy. Dubezről nem túl jó véleményt fogalmazott meg a neves német hárfaszakértő és zenetörténész, Hans Joachim Zingel. Róla már írtunk Würtzler Arisztidről szóló cikkünkben: ő az a tudós, akit Arisztid elhívott Hartfordba, hogy vegyen részt zsűritagként az első amerikai nemzetközi hárfaversenyen. Dubezről azt tartotta, hogy azon tucatnyi XIX. századi virtuóz hárfás közé tartozott, akik nagyot rontottak a hangszer jó hírén, méghozzá túldíszített, mesterkélt effektusokra épülő szerzeményeikkel és átirataikkal. Nem vonva kétségbe bárkinek a jogát a szabad véleménynyilvánításra, megjegyzendő, hogy nem valószínű, Liszt, Wagner, Erkel és számos más óriás szóba állt volna Dubez-cel, ha elégedetlenek lettek volna az átirataival. Wagner egyébként két operájához is őt kérte fel a hárfaszólamok kidolgozására...

De van itt még egy dolog. A XIX. század közepétől egyre nagyobb igény mutatkozott a műzene iránt, ami a falusi környezet elhagyásával, a városokba költözéssel, a városok gyarapodásával függ össze. Erről a folyamatról a szerzői joggal foglalkozó, illetve Nizsalovszky Endre jogtudósról szóló cikkünkben írtunk. Dubeznek, ahogy minden más zenésznek, rengeteg munkája volt az operán, a színházon vagy az akadémián kívül, hiszen ekkoriban még nem voltak hangrögzítő berendezések: hol hajón érkezők fogadásán kellett zenélnie a Duna-parton, hol királyi fogadáson, hol meg egy vendéglőben, ahol valamilyen nagyobb polgári társaság gyűlt össze. Az csak természetes, hogy rengeteg átiratot készített, hogy az alkalomhoz illő legyen a zene. Zingel megjegyzése innen nézve meglehetősen történelmietlen, ami nem feltétlenül illik egy zenetudóshoz.

*

De ne rossz szájízzel érjen véget ez az írás, hiszen csodálatos, hogy a magyar hárfakultúra ilyen epizódokat tartalmaz! Johanna von Esterházy nem akárki volt. Alvars 27 művét ajánlotta neki, sőt egyet még Chopin is. Itt az ő ajánlása:

A Chopin op. 51 kézirata, a jobb felső sarokban az ajánlás.
(Forrás: Wikipédia)