2017. április 24., hétfő

Interview with Ewa Jaślar for Harpa Magazine


Ewa Jaślar
You have a long professional experience in harp playing. What have been the main stations of your curriculum?

After graduating from the Academy of Music in Warsaw where I was studying harp with Prof. Janina Rzeszewicz I went to Hartford, Connecticut in the U.S. to represent Poland at the First International Harp Competition organized by Aristid von Würtzler at the Hartt College of Music at the University of Hartford (1969). As a result of this competition, I was offered a one ear scholarship to study harp with Prof. von Würtzler. One year later the New York Harp Ensemble was born, and we moved to New York. There I enrolled as a graduate student at NYU and received my American Master Degree in 1974. In 1978 I had my solo début at the Carnegie Recital Hall, and a year later I began my postgraduate studies at NYU towards my PhD.

How did the foundation of the New York Harp Ensemble happen?

The NYHE was the brainchild of Aristid von Würtzler who was inspired by the number of young, talented and hard working harpists who came from behind the “iron curtain” and decided to stay in the USA. So I was the initial member of this group together with his wife, also Polish - Barbara Pniewska and two American sisters: Martha and Rebecca Flanery. Very soon the two sisters were replaced by a Czech harpist Dagmar Platilová and a Rumanian one - Dorela Maiorescu. In my opinion, it was the best combination - European members of the American harp group. We performed a lot, made numerous recordings, did radio and TV programs and travelled extensively. We worked on our repertoire and inspired composers to write for us thus enriching the harp literature. We had different managers around the world and for a couple of years, we belonged to Columbia Artists Management.

What were the most impressive performances you can remember?

Probably the most impressive performances were at the White House in Washington D.C. I played for three presidents – Jimmy Carter, Ronald Reagan and George Bush senior, in Vatican for the Polish Pope John Paul II and in presidential palaces of Tegucigalpa (Honduras), Bogota (Colombia), Teheran (Iran) or places like Bombay, Manila, Shanghai, Taipei and Kuala Lumpur, plus a memorable concert tour of Canada and northwest USA in place of Four Harps from the Soviet Union (1978). Also, the concert tour around the world that lasted 10 weeks and took us to most wonderful places. And still another one of Central and South America... I believe that the time will come when I will sit down and write my memoirs - just like everybody else.

President Bush, First Lady and New York Harp Ensemble
in the White House
How is the awareness, knowledge and use of the harp in the Polish musical life?

Harp is doing well in Poland. There are a number of good and excellent professional harpists for whom composers write new music and there are numerous schools of music where the harp is taught. New harp classes are sprouting around thanks to (among other factors) the possibility of harp rental from Salvi. At the moment the company is renting only the small, Celtic harps, but with the Camac competition, we might see in the future also bigger harps offered for rental or sold on instalments.

What did move you to create the Polish Harp Society?

I had lived in the US for 22 years and all that time I was a member of the American Harp Society. Reading the semi-annual AHS Journal was most enjoyable and educating. I would like to give our Polish harpists a similar tool that would help to learn about or from one another and would create a nationwide net of harpists. The main goal of the Polish Harp Society is to assist the young generation of harpists in finding their own place in the musical life of Poland and/or Europe.

With His Holiness John Paul II at the Vatican
What are the structure and the persons involved?

Polskie Towarzystwo Harfowe – PTH (Polish Harp Society) is really the Harp Society of Poland because our members are not only harpists but also people who are our friends and give us their support. They are mostly the parents of our pupils, but also prominent figures from the city council of Cieszyn and Katowice - the two towns that are most vividly engaged in the promotion and development of the PTH at the moment. But our society is trying to gather all harpists in Poland and in big places like Warszawa or Krakow we would like to have our branches. And since there are harpists who are ready and willing to work under the auspices of the PTH I see a bright future ahead. The Harp Society of Poland is and organisation that gathers not only professional harpists and harp students but also people who are interested in promoting and supporting the harpists’ endeavours. The organisation has its Board of Directors, advisory board – the founding members -, has its internet site www.harfa.pl and a quarterly bulletin. The Society’s headquarters are in Cieszyn where the PTH is given full support of the city council. Also, the Academy of Music in Katowice has become the Society’s partner.

Is there support from official and private institutions for the new Harp Society?

I believe that in 10 years time the Society will be successful in having as its members all Polish harpists living not only in Poland but also abroad. Since our main goal is staying in touch and giving our support to the new generation of Polish harpists I trust that this goal will unite us and will make the Society grow in number and importance.

Ewa Jaślar with students
What do you expect from the adherence to the EU for the musical life of your country?

Polish artists, musicians, intellectuals have always been known to contribute to world culture – not only European. So in this respect, nothing will change. But the EU will definitely open many a door for the young who will be able to seek diverse education and experience and later on work in the whole of Europe.

Ewa Jaślar, Ursula Dudziak jazz singer and students
What are your further professional plans?

I think I did enough in my professional life as an active performer and a globetrotter. Now I would like to help the young and ambitious harpists in getting ready for their musical careers. My other plan is to put together archives of Polish contemporary discography that would serve as a source of learning and inspiration for the young generation of harpists.

(Cieszyn, August 2, 2004)

2017. március 30., csütörtök

Interjú Ewa Jaślar lengyel-amerikai hárfással, a Lengyel Hárfaszövetség elnökével

Az alábbi interjú 2004-ben készült a világhírű lengyel hárfaművésszel, a Lengyel Hárfaszövetség elnökével, aki alapító tagja volt 1969-ben a New York Harp Ensemble együttesnek. Az eredeti cikk a Harpa Magazine számára készült, köszönjük, hogy engedélyezte a blogunkon való megjelenését. A fordítás dr. Ammann Gyöngyi munkája.


Ewa Jaślar hárfaművész
Ön régóta hivatásos hárfaművész. Melyek voltak életpályája főbb állomásai?

Miután elvégeztem a Varsói Zeneakadémia hárfaszakát Janina Rzeszewicz professzor asszony irányítása alatt, beneveztem a connecticuti Hartfordban rendezett Első Nemzetközi Hárfaversenyre. Ezt Aristid von Würtzler szervezte a Hartford Egyetemen, a Hartt College of Music-ban 1969-ben. A verseny eredményeként felkínáltak egy egyéves ösztöndíjat a számomra, így lettem Würtzler professzor tanítványa. Egy év múlva, amikor megszületett a New York Harp Ensemble, New Yorkba költöztünk. Ott rendes egyetemi hallgatóként beiratkoztam a New York Egyetemre és 1974-ben megkaptam az amerikai hárfaművész diplomámat. A szóló bemutatkozásomra 1978-ban a Carnegie Recital Hallban került sor, majd a következő évben megkezdtem a posztgraduális képzést a New York Egyetemen, hogy megszerezzem a PhD fokozatot.

Hogyan történt a New York Harp Ensemble alapítása?

A New York Harp Ensemble-t Aristid von Würtzler álmodta meg, akit fellelkesített az a sok fiatal, tehetséges és keményen dolgozó hárfás, akik a „Vasfüggöny” mögül érkeztek és úgy döntöttek, hogy az USA-ban telepednek le. Így lettem én már kezdetben tagja a zenekarnak együtt Würtzler feleségével, a szintén lengyel Barbara Pniewskával, és az amerikai Flanery nővérekkel, Marthával és Rebeccával. A két testvér helyét nem sokra rá a cseh Dagmar Platilová és a román Dorela Maiorescu hárfások vették át. Szerintem ez volt a legjobb felállásunk – egy európai tagokból álló amerikai hárfazenekar. Rengeteget koncerteztünk, számos felvételt készítettünk, rádió- és TV-műsorokban szerepeltünk, és persze sokat utaztunk. Együtt állítottuk össze a repertoárunkat és inspiráltuk a zeneszerzőket, hogy írjanak nekünk darabokat, ezáltal is gazdagítva a hárfairodalmat. A világ különböző részein más-más menedzsereink voltak, és néhány évig a Columbia Artists Management volt a partnerünk.

Melyek voltak a legemlékezetesebb fellépéseik?

A leginkább figyelemre méltó előadásaink valószínűleg a washingtoni Fehér Házban adott koncertjeink voltak, ahol én magam három elnöknek játszottam. Jimmy Carter, Ronald Reagan és az idősebb George Bush is meghívott minket. Játszhattunk a Vatikánban a lengyel származású II. János Pál pápának s több elnöki palotában is megfordultunk, pl. a hondurasi Tegucigalpában, a columbiai Bogotában és az iráni Teheránban. Olyan helyeken koncerteztünk, mint Mumbai, Manila, Sanghaj, Tajpej és Kuala Lumpur, továbbá volt egy emlékezetes koncertturnénk Kanadában és Amerika északnyugati részén 1978-ban, ahol a szovjet Four Harps zenekar helyére ugrottunk be. De megemlíthetem azt a 10 hetes világkörüli turnénkat is, ami a legcsodálatosabb helyekre vitt el minket, vagy hogy volt egy másik koncertkörutunk is Közép- és Dél-Amerikában. Hiszek benne, hogy egyszer eljön az az idő, mikor nekiülök megírni az emlékirataimat, ahogy mindenki más teszi!

Bush elnök, a First Lady és a
New Harp Ensemble a Fehér Házban

Mennyire ismerik és használják a hárfát a lengyel zenei életben?

A hárfa ismert és elismert hangszer Lengyelországban. Számos jó, sőt kiváló hivatásos hárfásunk van, akiknek a zeneszerzők is szívesen írnak új darabokat, s jelentős számú iskolában tanítanak hárfázni. A hárfa oktatása szépen terjed, sok egyéb tényező mellett annak is köszönhetően, hogy a Salvi cég lehetővé tette hárfáinak a kölcsönzését. Pillanatnyilag csak kis, kelta hárfák bérelhetők, de a Camac is itt van mint versenytárs. Elképzelhető, hogy a jövőben lehetőség lesz nagyobb hárfákat is bérelni vagy részletre megvásárolni.

Mi késztette arra, hogy létrehozza a Lengyel Hárfaszövetséget?

Az Egyesült Államokban éltem 22 éven át, és ezalatt végig tagja voltam az Amerikai Hárfaszövetségnek. A félévente megjelenő szaklapjuk, az American Harp Society Journal olvasása nagy élvezetet és új ismereteket nyújtott. Szeretnék a lengyel hárfásainknak is valami hasonló eszközt nyújtani, amely segít tanulni egymástól és egymásról, és ami által létrejöhet a hárfások közt egy országos hálózat. A Polskie Towarzystwo Harfowe, azaz a Lengyel Hárfaszövetség legfőbb célja, hogy segítse a hárfások fiatal generációjának megtalálni a helyét a lengyel és az európai zenei életben.

II. János Pál pápa és a New York Harp Ensemble a
Vatikánban

Kik a tagjai a szövetségnek és milyen a szervezete?

Társaságunknak ténylegesen minden hárfaszerető ember a tagja lehet, tehát nemcsak a hárfások, hanem olyan emberek is, akik a barátaink és támogatnak minket. Ilyenek például a tanítványainknak a szülei, de Cieszyn és Katowice városi tanácsának prominens személyei is – pillanatnyilag ez a két város vesz részt a legélénkebben a szövetségünk támogatásában és fejlesztésében. De igyekszünk összefogni Lengyelország összes hárfását, és a nagyobb városokban, mint pl. Varsó és Krakkó, szeretnénk társszervezeteket létrehozni. Mivel vannak hárfások, akik készek és hajlandók a szövetségünk égisze alatt dolgozni, ezért fényesnek látom a jövőt.

A Lengyel Hárfaszövetség olyan szervezet, amely a hivatásos művészek és hárfás növendékek mellett mindenkit befogad, aki hajlandó részt venni hárfás törekvéseink előmozdításában és támogatásában. A szervezetnek van igazgatótanácsa, kuratóriuma – ez az alapító tagokból áll –, van internetes honlapja (www.harfa.pl) és negyedéves újságot ad ki. Társaságunk székhelye Cieszynben van, ahol a városi tanács teljes támogatását élvezi. A Katowicei Zeneakadémia pedig a Társaság társintézményévé vált.

Ewa Jaslar hárfás hallgatókkal

Melyek a szövetség távolabbi céljai?

Úgy vélem, hogy 10 éven belül a szövetségnek sikerül összefogni az összes lengyel hárfást, nemcsak az itthoniakat, a Lengyelországiakat, hanem a külföldön élőket is. Mivel a fő célunk a kapcsolattartás és az új generációba tartozó fiatal lengyel hárfásoknak a támogatása, ezért bízom abban, hogy ez a cél egyesít minket, és a társaság növekedni fog mind a méretét, mind a jelentőségét tekintve.

Mire számít, az Európai Unióhoz való csatlakozás milyen hatással lesz hazája zenei életére?

Elismert tény, hogy a lengyel művészek, zenészek, értelmiségiek minden időben hozzájárultak az egyetemes, globális kultúrához – vagyis nemcsak az európai kultúrát gazdagították. Ebben a tekintetben semmi sem fog változni. Az EU azonban kétségtelenül számos kaput megnyitott a fiatalok előtt, akiknek lehetősége lesz választani a sokszínű oktatási és gyakorlati tapasztalatok közt, majd később dolgozhatnak bárhol Európában.

Ewa Jaślar együtt a hallgatókkal és a
világhírű dzsesszénekessel, Ursula Dudziakkal

Milyen további tervei vannak hivatásos művészként?

Azt hiszem, én már megtettem a magamét a hivatásomban mind aktív előadóként, mind világjáróként. Mostantól fiatal és ambiciózus hárfásoknak akarok segítséget nyújtani a felkészülésben zenei karrierjük indításához. Másik tervem egy archívum létrehozása. A kortárs lengyel diszkográfia fontos forrása lehet a tanulásnak és inspirációt adhat a fiatal hárfás generációnak.


(Cieszyn, 2004. augusztus 2.)

2017. február 28., kedd

Fontos hárfás dátumok

Az alábbi táblázat fontos életrajzi adatokat tartalmaz az eddig megjelent életrajzi cikkeink alapján. Abban a reményben közüljük, hogy így talán könnyebb lesz emlékezni az egykor élt nagyszerű zenészekre és zeneszerető emberekre. A konkrét napokhoz és földrajzi helyekhez Wikipédia hivatkozásokat adtunk. Ez a személlyel kapcsolatos történelmi helyzet megismerését segíti.

Január 10. Mosshammer Román születésnapja (Bécs, 1868)
Január 30. Kovalcsik Katalin halálának a napja (Budapest, 2013)
Február 7. Lieder Friderika halálának a napja (Pest, 1864)
Február 10. Bábel Klára születésnapja (Budapest, 1983)
Április 3. Verseghy Ferenc születésnapja (Szolnok, 1757)
Május 9. Esterházy Johanna születésnapja (Pozsony, 1794)
Május 10. Guttmann Márta születésnapja (Véménd, 1897)
Május 18. Guttmann Márta halálának a napja (Budapest, 1981)
Június 3. Mosshammer Ottó születésnapja (Bécs, 1872)
Június 8. Esterházy Johanna halálának a napja (Bécs, 1880)
Június 20. Lubik Hédy születésnapja (Budapest, 1934)
Július 31. Lieder Friderika születésnapja (Nagyszombat, 1829)
Augusztus 4. Rohmann Henrik születésnapja (Bátaapáti, 1910)
Szeptember 15.    Mosshammer Román halálának a napja (Budapest, 1920)
Mosshammer Ottó halálának a napja (Budapest, 1957)
Szeptember 20. Würtzler Arisztid születésnapja (1925)
Szeptember 24. Lenhardt János hárfakészítő halálának a napja (Pécs, 1931)
Október 13. Rohmann Henrik halálának a napja (Budapest, 1978)
November 2. Weninger Richárd halálának a napja (Szeged, 2011)
November 30. Würtzler Arisztid halálának a napja (Debrecen, 1997)
December 15. Verseghy Ferenc halálának a napja (Buda, 1822)
December 21. Weninger Richárd születésnapja (Versec, 1934)
December 23. Lenhardt János hárfakészítő születésnapja (Mollyfalva, 1880)

2017. február 18., szombat

Tóth-Bencze Tamás: Eltűnt emlékjelek nyomában: Orzovenszky Károly síremléke

Orzovenszky Károly
(1815–1876)
A balatonarácsi ótemető katolikus parcellájában, Écsy László síremléke mellett, áll egy mészkőből faragott, ferdén félbetört hengert formázó oszlop, amely előtt fa emlékjel hirdeti, hogy itt nyugszik dr. Orzovenszky Károly, balatonfüredi fürdőorvos, az 1848–49-es szabadságharc orvos őrnagya. Sokáig azt hittük, itt is (Füreden) hunyt el. A közelmúltban a megjelenés előtt álló füredi életrajzi lexikonhoz végzett adatgyűjtés során számos olyan információ, bizonyíték került elő, amely ezt (mind a halál, mind a temetés helyét) megkérdőjelezi.

Orzovenszky (eredetileg Orzovenszki) Adolf János Károly a Tolna megyei Pakson született, 1815. április 28-án, Orzovenszki Márton és Budai Anna gyermekeként. Az apa kétszer is nősült, öt gyermeke született, minden valószínűség szerint jómódú lehetett, így engedhette meg a gyerekei iskoláztatását. A „Paks nagyközség monográfiája” című könyv, a gyógyszertárak történetének áttekintésénél a 274. oldalon, említ egy „Ozzovenszky” (keresztnevet nem közöl) nevű okleveles gyógyszerészt, patikatulajdonost, akinek 1832-ben bekövetkezett halála után gyerekei a patikát eladták. Elképzelhető, hogy a „zz” elírás, hogy Orzovenszki Márton valóban a Szent Háromság patika, Paks első patikájának tulajdonosa, patikus volt. A halotti anyakönyvben Orzovenszky Marcellus (Márton) halálának időpontja 1832. február 16., de a bejegyzés nem említi az elhunyt foglalkozását, s ez a beírás is Orzovenszkyt ír (nem Ozzovenszkyt). Gyakorlatilag eddig nincs adat, bizonyíték arra, hogy Orzovenszky apja patikus volt, Paks első gyógyszertárának a tulajdonosa, hogy a monográfiában közölt gyógyszerész neve csak elírás, s valóban Orzovenszky Károly apjáról van szó. Mindezek ellenére, valószínűsíthető, hogy az apa patikus volt.

Orzovenszky Károly
születési bejegyzése
Károly fia a pesti egyetemen 1840-ben szerzett doktori oklevelet. Gyakorló orvosként az egyik fővárosi kórházban kezdett dolgozni. (Zákonyi Ferenc azt írta, hogy „a Wodianer-kórházba került”, de ilyen elnevezésű kórháznak sem a fővárosban, sem máshol nem sikerült nyomára bukkanni. Egy „Wodianer-gyógyépület” elnevezésű intézmény ugyan volt, ezt báró Wodianer Alber által tett kórházi alapítványból létesítették, de ennél az a probléma, hogy csak 1912-ben avatták fel. Az intézmény a mai János-kórház része volt, az alapítványt tevő szobra az épület előtt áll. Persze az is elképzelhető, a hogy a 19.század első felében a dúsgazdag pest-budai zsidó vállalkozó és bankár, Wodianer Sámuel is létesített egy kórházat – vagy tett kórházi alapítványt –, és ezt egy darabig az ő nevével együtt emlegették, de ennek nyomát eddig nem sikerült fellelni.) 1847. április 27-én Pesten kötött házasságot a nagyszombati születésű 17 esztendős hajadonnal, Lieder Friderikával. Hamarosan (1848) megszületett Ferenc fiuk, majd néhány év múlva Malvin leányuk. Az újdonsült férjet és apát is megérintette a forradalom szele, ekkor már rendelő főorvosként dolgozott. 1848 decemberét követően Görgey Artúr hadtesténél szolgált orvos őrnagyi rangban, mint törzsorvos. A harcok befejező szakaszában a tábornoknak az ácsi ütközetben szerzett súlyos fejsérülését ő látta el elsőként. A világosi fegyverletételig szolgált, az oroszok a többi tiszttel együtt átadták az osztrákoknak, a pesti Újépületbe (Neugebäude) került, és itt raboskodott. Mivel korábban nem volt császári katonatiszt, és tevőlegesen a harcokban nem vett részt, nem egészen egy esztendő múlva, az első közkegyelemmel, 1850 júniusában szabadult. 1853. február 20-án nevezte ki a pannonhalmi főapát a füredi Savanyúvíz fürdőorvosának. (Ebben valószínűleg Balassa János – szintén a szabadságharc katonaorvosa – ajánlása is szerepet játszott.) Orzovenszky füredi tevékenysége alatt több új gyógymódot vezetett be, pl.: a savókúrát a tüdőgümőkór, a Balaton iszapjának a gyulladásos bőrbetegségek és a reumás fájdalmak kezelésére történő felhasználását. Javasolta a fedett sétány, a parkok kialakítását, a hidegfürdők számának emelését, úszóiskola létrehozását úszómester irányításával, bevezettette a csendrendeletet. Tagja volt az 1855-ben megalakult fürdőbizottságnak. 1863-ban megjelentette a „Balaton-Füred és gyógyhatása” című munkáját. Társszerkesztője és kiadója volt az 1868 májusa és szeptember között Pesten megjelent „Fürdői Lapok”-nak. Felesége 1864. február 7-én meghalt, Orzovenszky nem házasodott meg újból. 1876. július 12-én hunyt el Budapesten, az anyakönyvi bejegyzés szerint szívbajban, a Kerepesi (Fiumei út) temetőben helyezték végső nyugalomra 1876. július 14-én, felesége mellé, sírjuk már nem látható. A kerepesi temető gondnokságának nyilvántartása szerint a sírjegyzékben már nem szerepel. Ugyanis ifj. Orzovenszky Károly köz- és váltóügyvéd és zalaegerszegi törvényszéki jegyző még ez év (1876) december 9-én Pozsonyban 28 évesen elhunyt. Mivel nem nősült meg, így valószínűleg gyermeke sem született. Orzovenszky Károly másik gyermekéről, a Malvin nevű leánygyermekről jelenleg annyi ismert, hogy ekkor már férjnél volt. Feltehetően a sírmegváltás idejének letelte után az Orzovenszky-házaspár nyugvóhelyét nem váltották meg újra, a maradványokat a temető csontkamrájába helyezhették át, a sírhelyet pedig más részére eladták.

Gyászjelentés Orzovenszky Károly
haláláról
Ezzel szemben Zákonyi Ferenc „Balatonfüred” című monográfiájában az 545. oldalon azt írja, hogy az arácsi temetőben megtalálta Orzovenszky sírját: „a felírás már olvashatatlan volt, csak a nehezen látható ENSZK betűkből tudtam megállapítani, hogy dr. Orzovenszky Károly volt főorvos síremléke.” Továbbá megerősítésként Sziklay Jánosra hivatkozik: „Sziklay János is említést tesz egyik cikkében, hogy dr. Orzovenszky Károly sírja Écsy Lászlóé mellett található.”

Szerencsére némi utánjárással sikerült megtalálni a hivatkozott munkát, ami ugyan nem cikk, de valóban Sziklaytól származik. Ebben, a 127. oldalon, a balatonarácsi régi temetőről a következőképpen ír: „Ott fekszik a Balaton lelkes tudós barátja Lóczy Lajos, egyszerű, de meghatóan jellemző síremléke az alsóörs-almádi vörös homokkőből készült: ott nyugszik a szintén korán elhunyt Szász Gyula szobrászművész alkotta síremlék alatt a harcos katolikus szerkesztő Lonkay Antal és veje Hortoványi József volt orsz.[ággyűlési] képviselő és lepszerkesztő [sic!]; a szeretetház említett két derék igazgatója; Orsovenszky [sic!] volt jeles orvos, Écsy László jubilált fürdőigazgató, mindkettő Balatonfüred első modern fellendítője”.

Tehát mint a szövegből kiderül, Sziklay nem írja azt, hogy Écsy László sírja mellett. Azt hogy, honnan vette, hogy „Orsovenszky” itt lett volna eltemetve, meg nem tudom mondani. Talán az oszlop felirata ekkorra (1920-as évek) már annyira megrongálódott, hogy már csak ő is csak töredéket tudott kibetűzni (NSZK).

Úgy tűnik, Zákonyi Ferenc megelégedhetett a Sziklay-féle utalással. A paloznaki római katolikus plébánia (Az önálló füredi katolikus plébánia csak 1918-ban jött létre, addig az arácsi és füredi anyakönyvi eseményeket a paloznaki plébánián jegyezték be.) halotti anyakönyvében ugyanis egyáltalán nem szerepel ilyen néven halálozási bejegyzés, vagy temetés 1870 és 1895 között. Egyébként, ha itt hal meg, és máshol temetik el, akkor is szerepelne, és a megjegyzések rovatban lenne bevezetve, hogy melyik temetőben és mikor lett eltemetve. Csak zárójelben jegyezném meg: a református anyakönyvekben sem szerepel Orzovenszky Károly néven halálozás és temetés. A hivatkozott Sziklay szövegben említett többi név megtalálható (így Lonkay Antal 1888. augusztus 29-én hunyt el, és 31-én temették, Écsy László 1895. május 11-én halt meg Balatonfüred fürdőn, és 13-án temette Arácson Halbik Cziprián).

Écsy László fürdőigazgató, a Veszprém Megyei Levéltárban nemrégiben újból előkerült, naplójában, az 1876. július 13-i bejegyzésnél írja a következőket: „Déli 12 órakor vettem boldogult Orzovenszky Károly füredi fürdőfőorvos úr halotti levelét, melyből láttam, hogy holnap reggeli 6 óra-kor a kerepesi temetőben örök nyugalomra teszik.” A július 14-i bejegyzésnél pedig ez olvasható: „A derék férfiút tehát ma reggel 6 órakor vitték örök nyugalomra kerepesi temetőben Pesten.” Ezt támasztja alá, mind a Pest belvárosi katolikus plébánia anyakönyvének bejegyzése, mind Orzovenszky Károly gyászjelentése, utóbbira az Országos Széchényi Könyvtár mikrofilmtárában sikerült rábukkanni.

Elvileg lehetséges, hogy nem síremléket jelöl az arácsi temetőben álló oszlop, hanem csak egy emlékjel, amit Orzovenszky tiszteletére állítottak ekkor, vagy valamikor később. Csakhogy az oszlop állapota – a szöveget valószínűleg már az 1920-as években sem lehetett egyértelműen elolvasni – nem ezt támasztja alá. Sajnos – mint kiderült – a paloznaki plébánia historia domusai (háztörténet) eltűntek, így ezt a változatot nem sikerült leellenőrizni, továbbá a korabeli sajtóban sem lehetett eddig ennek nyomát felfedezni. Közeli fotót sem tudtam feltalálni az oszlopról, mindegyik távolabbi felvétel, azokon a szövegmaradványokat nem lehet kivenni.

Az „ENSZK” szótöredék. Hasonló néven viszont találtam egy halálozást és temetést a paloznaki plébánia halotti anyakönyvében. A balatonfüredi gyógyhelyen 1880. július 14-én elhunyt Zlinszky Imre, korának ismert jogásza és írója, aki tüdőbaját kezeltetni érkezett ide. Őt július 15-én helyezték végső nyugalomra Arácson. Lehetséges, hogy az ő sírját vélték Orzovenszkyének?


enszk

inszk

Hogy időközben esetleg áthelyezték volna Orzovenszky hamvait Pestről Arácsra? Nos elvben lehetséges, de nem valószínű. És ennek valamilyen formában nyoma kellene, hogy legyen.

Orzovenszky Károly síremléke már valóban eltűnt. A Kerepesi úti temetőből.

Orzovenszky Károly emléktáblája a füredi Szívkórház falán (avatva: 1982. március 13.) és a Honvéd Szanatórium előtt (1982. szeptember 27.) található. Az arácsi városrészben utca viseli nevét.

Irodalom:

  • Paks római katolikus keresztelési anyakönyve. IV. kötet, 282. p.
  • Pest, Belváros római katolikus házasságkötési anyakönyve. 36. kötet 221. oldal, [64/1847]
  • Budapest, Belváros római katolikus egyházi halotti anyakönyve [196/1876]
  • Orzovenszky Károly gyászjelentése. = Vasárnapi Ujság. 1876. július 16. 29. sz.
  • Sziklay János: Balatonunk egézségügyi, gazdasági és turisztikai értéke. 2. kiadás Bp.- Pécs, 1928(?). 127. p.
  • dr. Németh Imre, dr. Koch József. Somogyi György, szerkesztette: dr. Németh Imre: Paks nagyközség monográfiája. Paks, 1976. 274. p.
  • Zákonyi Ferenc: Orzovenszky Károlynak, a szabadságharc egykori törzsorvosának emléke Balatonfüreden = Honvédorvos. 1982. (34. évf.) 4.sz. 311-315. p.
  • Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Vp., 1988. 545. p.
  • Balatonfüred és Balatonarács története. Vp., 1999.
  • Balatonfüred emlékjelei. II. jav. kiad. Balatonfüred, 2005.
  • Tyukos Anett: Egészségügy: Dr. Orzovenszky Károly, szabadságharc egykori törzsorvosa (1815–1876) = Paksi Tükör. 2005. április, 9–11.p.
  • Écsy László naplói: 1863 – 1892. Balatonfüred, 2008.
  • Kernné Magda Irén: Híres paksiak, paksi hírességek: Dr. Orzovenszky Károly = Paksi Hírnök. 2008. május 23., 18. p.

(A szerző engedélyével közölve. Köszönjük az engedélyt.)

2017. január 23., hétfő

Florence Sitruk: Sokféle út vezet a Paradicsomba

Florence Sitruk világhírű hárfaművész alábbi tanulmányát 2007-ben írta annak apropóján, hogy adjunktusként Japánban tanított. A művész életéről ebben a cikkünkben lehet többet olvasni. Örülünk, hogy ismét gyarapodott egy hosszabb lélegzetű írással a blog, s köszönet azért, hogy a szerző hozzájárult, írását magyarra fordítsuk és közöljük. A cikket dr. Ammann Gyöngyi fordította.


Sokféle út vezet a Paradicsomba

Írta

Florence Sitruk


2007. június 21-től július 2-ig Noboru Hidano professzor meghívására igazán tartalmas szemináriumot vezettem a Center for Study of World Civilizations nevű intézményben A zene és a művészi technika kapcsolata címmel. Mintegy 20 hallgatóm volt a Tokyo Tech Egyetemről, akik briliáns ötleteikkel magas szintű szellemi műhellyé változtatták az előadásokat. Különböző tudományterületeken tanultak, mint például a kémia, robotika, mérnöktudomány és hasonlók, néhány diák ugyanakkor magasan képzett volt a zene terén is. Ők az órák után megkerestek beszélgetni. Megkérdezték, hogy hogyan játszanám el zongorán a Gianni Schicchi valamelyik hárfás részét, és ez egyenesen vezetett el ahhoz a másik kérdéshez, hogy mi is az a rubato?

De hogy lehet természettudományos szakra járó diákoknak elmagyarázni a rubato lényegét néhány szóban? A rubato művészete önmagában önálló tudomány, a Handwörterbuch der Musikalischen Terminologie rendkívül speciális lexikon 40 oldalas szócikkben foglalkozik vele.

A rubato talán a legjobban példázza azt, hogy a muzsika a művészi technika történeti fejlődésének is az eredménye, és épp ezért döntöttem úgy, hogy ezt a témát mutatom be az órákon. Ez aztán – ahogy oly sok más dolog – inspirációhoz, lelkes észrevételekhez és vitákhoz vezetett. Az előadásmódot a test szabadsága határozza meg, de az előadó teljes személyisége ugyancsak tükröződik benne. Mint „testbeszéd” és „zenei nyelvtan” koronként változik, igazodva az emberi társadalom individualizációjának a mértékéhez. Mindez a zene fizikális-technikai létével kapcsolatos: a zenei anyag a társadalmi fejlődést követi, a zenének sajátos testbeszéde és kódolt „nyelvtana” jön létre az egyes évszázadokon belül, s a rubato a barokk zenében más, mint amilyenné lett a romantika idején.

A zene az emberiség egyik legfontosabb kifejezési formája, bár ezt nehéz bizonyítani, mivel a grammatikája nem olyan nyilvánvaló, mint a beszélt nyelvnek. De miképp lehet egy hangnak értelme a számunkra, ha semmivé lesz egy pillanat alatt? Ez a probléma – a rezonáló hang gyors eltűnésének a jelensége, a zenei részecskének vagy dallamnak az elröppenése – teszi olyan nehézzé a zenéről való diskurzust, szemben mondjuk a képzőművészettel.

A beszélgetések során újra meg újra szóba kerültek körünkben ugyanazok a megfigyelhető jelenségek, mint például az, hogy akár még a zenésznek is nehéz a darab közepén járva visszagondolni a mű elejére. Egy másik ilyen fura jelenség, hogy zenehallgatás közben elveszítjük az időérzékünket. Szinte lehetetlen kitalálni, hogy mennyi idő telt el a koncert kezdete óta, még akkor is, ha csak mozdulatlanul ülünk a nézőtéren, szemben a színpaddal. Végül abban egyeztünk meg a hallgatókkal, hogy nem csak a lelkesedés az, ami elfeledteti velünk az időt, hanem az is, hogy a zene olyan specifikus jelenségeket mutat, ami más művészetekben nincs meg.


Célul tűztem ekkor, hogy közelebbről is megvizsgáljam, mi az, ami megmagyarázható a zenében, és mi az, amit mindenki rögtön érez zenehallgatáskor, de nem tud rátalálni a leírt szövegekben vagy a lekottázott fraktúrában. Én nem teszek és korábban sem tettem különbséget a zene lényegét és értékét tekintve aszerint, hogy populáris vagy klasszikus zenéről van-e szó. Persze, klasszikus iskolában képzett zenész vagyok, aki az úgynevezett „Nyugat” zenéjének a mesterműveivel dolgozik, de azért figyeltem és integráltam a populáris zenét is, melyben gyakran hallani klasszikus remekművekből kiragadott elemeket. A techno zenének is lényegi jelensége az a régről ismert ritmikus keménység és erő, amit például Sztravinszkij épített a műveibe új szintként a múlt század elején. Amikor megkérdezik tőlem, hogy csak klasszikus zenét hallgatok-e, olyankor mindig igyekszem elmagyarázni, hogy ha lehetőségem van úszni, akkor már inkább az óceánt választom.

Ha igaz az, hogy Johann Sebastian Bach a maga idejében önmagáról szólva azt mondta, hogy „mi”, majd Wolfgang Amadeus Mozart – félévszázaddal később, közel az 1789-es francia forradalomhoz – azt mondta, hogy „én”, és ezt tényleg úgy értette, hogy „én”, akkor elmondhatjuk, hogy a zenei előadásmódban lezajlott az első fontos forradalmak egyike: az energiasűrítésé és az energikus előadásmódé. Az olvasó talán most már látja a zene és a tudomány közti összefüggést, ahogy haladunk lassan az anyagi és társadalmi tények felé, elszakadva attól a közhelytől, hogy a zene tiszta érzelem és megmagyarázhatatlan.

Tény, hogy a korai görög időkben, a zenei fogalmak meghatározásának kezdetén a zeneművészetre használt „musiké téchne” kifejezést a maihoz nagyon hasonló értelemben használták. A terminus technicus pontosan mutatja, hogy mi az, ami nélkül a zene nem értelmezhető zeneként. A „musiké” kifejezés önmagában ugyanis nem létezhet, mivel csak egy melléknév, azaz csak a teljes szakkifejezés definiálja azt, amit ma értünk alatta.

Tovább vizsgálva a hallgatókkal azt a kérdést, hogy milyen közös vonása van a művészetnek és a művészi, mesterségbeli technikának, felfedeztük, hogy a zene egy érzelemmel telített, nem empirikus szférába tartozik, és ez gátolja, hogy meglássuk a tudományt az auditív, hallható jelenségek mögött. Mindez pedig befolyásolja, hogy hogyan hallgatunk zenét hangversenyen vagy bárhol másutt. A zene mindenütt jelen van, hogy hasson, de nem vesszük észre, hogy épp azért született, hogy hatást fejtsen ki: egyébként a jobb zeneszerző jobb eredménnyel fog hatni. Nem halljuk meg tehát – ha csak nem vagyunk szakmailag jól képzett zenészek – a fehér papírra megannyi fekete jellel rótt kompozíciós technikát, hanem csak az akusztikus élményt tapasztaljuk meg. Annak érdekében, hogy harmóniai elemzés nélkül közelebb kerüljünk a mögöttes struktúrához, rávettem a diákokat, hogy hallgassanak meg egy jól ismert zongorára írt darabot Robert Schumanntól, méghozzá a Traumerei címűt. Nagyon érdekes volt látni a darab és a benyomásaink elemzése közben, hogy mindenki hasonló érzelmekről számolt be, ugyanakkor senki sem akarta elhinni, hogy a szerző szándékosan volt képes ilyen érzelmeket kiváltani, pont ezt az eredményt elérni. Vajon a mű az, ami álmodik, vagy én, a hallgató álmodom a műben? Mint a nyomozás során a detektív, úgy gyűjtöttük a bizonyítékokat. A motívum-ismétlődés, ami feledteti, hogy hányszor indul a darab, a tisztázatlan ritmikus struktúra, amit az első ütemtől beárnyékol egy kötött akkord, az időközök elnyújtása – már ez a kevés is mutatja, hogy a jó zeneszerző pontosan tudja, hogy hogyan lehet hatással az auditív befogadásra, ebben az esetben például arra, hogy hogyan ringasson minket álmodozásba.



Egy másik sikeres elemzésünk tárgya a Szerelem és halál prelúdium volt Richard Wagner Trisztán és Izolda című operájából. Még magam is meglepődtem azon, hogy a darab hallgatása során összegyűjtött benyomások mennyire egyformák voltak, függetlenül attól, hogy nem Közép-Európában, hanem Japánban tartottam az előadást.

A vizsgált jelenségek ismételten rávilágítottak arra, hogy Richard Wagner milyen rendkívül tehetséges „technikus” volt a zeneszerzői képességeit tekintve, továbbá, hogy a 19. századi romantika zenéjének még mindig milyen jelentősége van az életünkben. Ahogy a klasszicizmus és a romantika terminológiáját nehéz meghatározni, úgy azzal sem vagyunk tisztában, hogy a zenehallgatási szokásainkban e két korszak túlsúllyal szerepel. Az ezáltal kiváltott hatás az ellentétes világok teremtése, amit a későbbi neves zenetudós, H. H. Eggebrecht a „Trieb klange und Gegenwelten” zenéjének hív a két világról alkotott modelljében.

A jelenlegi zenei életre – csakúgy, mint a zeneiparra – a 19. századi művek teszik a legnagyobb hatást, és csak néhány ember látja ennek az okát. Nem csak a dallamok fognak meg bennünket, amik megmaradnak a fülünkben, hanem a zene gondosan kimunkált fizikális-technikai oldala is, bizonyítva, hogy mennyi köze van a zenének a test szabadságához. Míg egy táncos a 18. században csak a lábát és karját mozgatta tánc közben, addig a múlt század elején már nem állt túl messze attól a szabadságtól, ahogy a diszkók fiatalsága napjainkban mozog a világ minden táján. Úgy tűnik ez alapján, hogy a mozgás szabadsága valamiképp kapcsolatban van a társadalom fejlődésével, s általában a demokratizálódással is.



Nehéz fejezet volt a 20. századi és a mai zenének szentelt kurzus: ahogy nem könnyű belelátni a zeneszerző „kártyáiba”, úgy azt sem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy mi lehet az érzelmi üzenet. A zenetörténet ilyen irányú fejlődésében a fordulópont 1907-1908-ban következett be. Arnold Schönberg ekkor írta II. fisz-moll vonósnégyesét, mely az úgynevezett atonális zene kezdete. Megint csak társadalmi volt a megközelítésem: ahogy az uraságnak meg kellett értenie, hogy a rabszolgaság már a múlté, úgy a hallgatónak is, hogy nincs többé hierarchia akkordok és progressziók között. A zenei anyag az egyes akkordok, vagy még inkább az egyes hangok függetlenségének irányába mozdult el.

John Cage Music of Changes című művében szintúgy bombasztikus példát mutat azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet megszabadni a predesztinációtól. A „zeneszerzés” úgy történik, hogy érméket feldobálva választjuk ki a következő hangot, a ritmust, a hangmagasságot, a hosszúság vagy a szünet mértékét. Ezen paraméterek egyike sem kapcsolódik egymáshoz. De vajon az agyunk összekapcsolja-e, amit hallunk, illetve észrevesszük-e egyáltalán, hogy nincs belső, immanens kapcsolat közöttük? És vajon a 19. századival ellentétben miért olyan nehéz a modern zenét hallgatni, miért van szükségünk még mindig „feudális rendszerre” a zenében? Talán mert még a társadalomban sem tudjuk kezelni a demokráciát?


A szemináriumi órák túl rövidek voltak ahhoz, hogy egy-egy impulzusnál többet szenteljünk a fenti kérdéseknek. A szeminárium végén hárfakoncertet adtam, igyekezve a műsorral megmutatni a darabok közti belső kapcsolatot, és ezen keresztül azt a belső gondolatot, amely a zeneszerzőket összeköti. Kedves és figyelmes közönségem volt a Digital Hallban, a Tokyo Tech kampuszán, és olyan emléket kaptam, amit sokáig őrizhetek. Hálás vagyok az egyetemnek, továbbá Hidano professzornak és az alapító-szervező Pulvers professzornak, akiknek volt bátorsága hinni az olyan tudományos interdiszciplináris szemináriumokban, amelyek a reneszánsz humanizmus idején még természetesek voltak, de napjainkban olyan nagyon hiányoznak. Nem pusztán kirándulás volt ez a hallgatók számára egy másik tudományterületre, de a meghívott professzort is gazdagította, mert együtt dolgozhatott a saját területén kívüli tehetséges elmékkel. Határozottan olyan élmény volt, amelyet szívesen adtam tovább hárfás növendékeimnek a genfi Haute Ecole de Musique-ben!

*

Megjegyzés: A szerző, Florence Sitruk professzor világszerte ismert hárfaművész, adjunktusként a Center for Study of World Civilizations-ben, a Tokyo Institute of Technology intézetében az Art workshop 2007 keretében tartott mesterkurzust 2007 június-júliusban a Tokyo Tech-en tanuló elsőéves PhD hallgatóknak.