2012. január 30., hétfő

Würtzler Arisztid reklámleve

Egy újabb dokumentum következik New York-ból, Würtzler Arisztid életéből. Egy levél, ami a koncertszervezést segítette. Érdekessége, hogy a hárfás ebben még mint szólista jelenik meg, nem a New York Harp Ensemble vezetőjeként. Valamikor az 1970-es években keletkezhetett.

A levél szép betűtípussal készült, angol nyelvű, és természetesen nem hiányzik belőle a sikerhez és ismertséghez szükséges egészséges önbizalom, illetve öndicséret sem. Híven bizonyítja, hogy Würtzler tényleg igazán értett a reklámhoz és marketinghez:

Würtzler Arisztid reklámlevele

A dokumentum angol nyelvű szövege:

Aristid von Würtzler

HARP


Aristid von Würtzler, recognized as one of the greatest living exponents of the Harp, began his career as the first Harpist on the Budapest Philharmonic, the Detroit Symphony and the N. Y. Philharmonic. His hundreds of performances have included concerts with leading orchestras and on television and radio throughout the world. The N. Y. Times has hailed him as: "A master." Other critics in the U. S. and Europe have cited his: "Brilliant technique... he is an exceptional virtuoso." "Fantastic finesse. He deals in the beauty of dynamics to a remarkable degree." A pupil of the Zoltan Kodaly, von Würtzler is also an accomplished composer. His Modern Sketches, Concert Improvisation, Capriccio, and Space Odyssey have been heard in concert halls throughout the world.

ORCHESTRA REPERTOIRE

BACH

CONCERTO IN D MAJOR

VIVALDI
CONCERTO IN D MAJOR

HANDEL
CONCERTO FOR HARP & ORCHESTRA

MOZART
CONCERTO FOR HARP & FLUTE K. 299

VON DITTERSDORF
CONCERTO IN A MAJOR

GLIERE
CONCERTO FOR HARP & ORCHESTRA

PIERNE
KONZERTSTUCK

KRUMPHOLTZ
CONCERTO IN B MAJOR

PATACHICH
CONCERTO FOR HARP & ORCHESTRA

VON DOHNANYI
CONCERTO WITH CHAMBER ORCHESTRA

THOMSON
CONCERTINO WITH STRINGS

SEREBRIER
COLORES MAGICS WITH CHAMBER ORCHESTRA

DEBUSSY
TWO DANCES WITH STRINGS

WEINER
ROMANCE FOR HARP & CELLO WITH STRINGS

VON WÜRTZLER
MODERN SKETCHES WITH STRINGS

PEGGY STUART COOLIDGE
RHAPSODY FOR HARP & ORCHESTRA

RENIE
CONCERTO WITH STRING ORCHESTRA

RAVEL
INTRODUCTION AND ALLEGRO

VON WILM OP. 122
CONCERTSTUCK & ORCHESTRA

DUBOIS:
FANTASIE & ORCHESTRA

WIDOR:
CHORALE AND VARIATIONS

RECITAL PROGRAMS INCLUDE:

BACH, HANDEL, CORELLI, BARTOK KODALY, SAINT-SAENS, GRAZIOLI. SCHUBERT, PROKOFIEV, REKAI, BERIO, VAN DELDEN, VON WURTZLER

VOX RECORDS
GOLDEN CREST RECORDS
MUSICAL HERITAGE SOCIETY


A levélben egy olyan fényképet használtak fel, amelyet a párjával együtt egy korábbi cikkben már bemutattunk. Igaz, itt csak egy részlete látható, ami azt jelzi, hogy akkoriban épp nem a színpadi produkción, hanem inkább a zenészen volt a hangsúly. Persze a levél nemcsak a reklámról szól. Megismerhető belőle például a művész repertoárja, közvetve pedig az amerikai közönség elvárása is.


Nem régiben albumot hoztunk létre a Facebook-on, amelyben hárfás plakátokat gyűjtünk. Már eddig is számos érdekesség érkezett. Remélhető, hogy néhány éven belül ezek a képek is ugyanolyan különleges hangulatú kordokumentumok lesznek, mint a Würtzler-levél.

2012. január 24., kedd

Georg Solti's 100-Year Birthday Anniversary

UNESCO's Memorial Year Honours Sir Georg Solti

Life of Georg Solti


Georg Solti was one of the finest conductors of the second half of the 20th century and a leading figure of the European and American classical music. He won 32 Grammy awards, including the Grammy Lifetime Achievement Award (1996) — more than any other performer in recording history, this is a world record!

Solti was born in 1912 in Budapest, Hungary. His cousin was László Moholy-Nagy painter and photographer, who taught at the Bauhaus in Dessau and co-founded the New Bauhaus in Chicago.

His mother recognized his musical talent early on and he started learning the piano at the age of six. As a youth, he preferred football to piano lessons but at the age of eight, he committed to the piano. His first teacher would have been either Román or Otto Mosshammer, both of them leading harpists of the Budapest Opera House. In his biography, Solti mentions his hard master but does not name him.

At the age of 14, he decided he wanted to be a conductor after all. Between 1927 and 1931 Solti was a student at the Franz Liszt Academy of Music in Budapest, majoring in piano and composing. There he studied under Béla Bartók, Zoltán Kodály, Leo Weiner and Ernst von Dohnanyi; and Annie Fischer was a schoolmate and friend of his. In 1939, before the German invasion, he fled Hungary and moved to Switzerland.

Georg Solti's career really began after the end of World War II. He worked with virtually all of the biggest orchestras in the world; serving as pianist, music director and conductor. He directed and conducted, inter alia, the Bavarian State Orchestra in Munich; the Royal Opera House, Covent Garden; the Los Angeles Philharmonic, the Orchestre de Paris and the New York Symphony Orchestra. He led the Chicago Symphony Orchestra for 20 years and is responsible for elevating it to an excellent ensemble known especially for its recordings.


Solti conducted several compositions that have parts written for harp. For example, he liked Wagner, who used six harpists in his operas; and he conducted Bartók’s Duke Bluebeard’s Castle many times during his career.

Georg Solti died in 1997 in France. According to his last wish, he rests in Hungarian soil. After a state funeral, he was buried next to Béla Bartók: his one-time tutor and mentor. On his tombstone is engraved: “He arrived home”.

The Mosshammer brothers

Roman Mosshammer (1868-1920) and Otto Mosshammer (1872-1957) were members of the Hungarian Opera House for decades, and they taught at the Franz Liszt Academy of Music. Although they were Austrian born, they lived a substantial part of their lives in Hungary.

Roman Mosshammer harpist
in Budapest, Hungary

Roman was invited to teach in Budapest by Gustav Mahler in 1889, and sometimes later, his younger brother, Otto joined him.

The young Otto lived in the USA at that time. He was a member of the Metropolitan Opera in New York City and the Philadelphia Orchestra; and became a figure used in harp advertising campaigns for Lyon & Healy Style 8 harp model.

They served as leading harpists at the Bayreuth Festival for years and were friends of Richard Wagner’s family.

(Georgina Ammann)

Otto said in an American magazine:

Otto Mosshammer harpist in the USA, in 1893
with new L&H harp model
"I have examined the various new devices in your harps, particularly the new set screw, your improvement in stringing, etc., and also the entirely new mechanism of the action/and in my opinion, it is superior to all others ever made.

The tone is magnificent and of the very best quality for the artist. I am surprised and delighted to find made here in Chicago, the best harp in all respects that I have ever seen.

October 30, 1893.

Yours truly,

Otto L. Mosshammer,
Solo Harpist of the Imperial Court Orchestra,
at Vienna"

2012. január 22., vasárnap

A hársfaágak csendes árnyán (Walther von der Vogelweide)

Ma van A magyar kultúra napja, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Korábban közöltünk már egy korabeli, félig-meddig magyar hárfás verset. Most azonban egy még régebbi hagyomány következik.

Előljáróban annyit, hogy a francia trubadúrok és jongleur-ök, a német minnesängek és egyetemi diákok, vagy éppen Nagy Lajos király lovagjainak egyik kedvelt hangszere a hárfa volt. Bár a felsoroltak a történelmi adatok bizonysága szerint mind a gyilkolászásban, mind a részegeskedésben igencsak jeleskedtek, művészetüket mégis a báj, a frissesség és a vidámság, végső soron a szeretet és az életigenlés hatotta át. Akárcsak Walther von der Vogelweide alábbi költeményét is, ami korai tavaszköszöntőnek is beillik. A verset Babits Mihály fordította magyarra.

A hársfaágak csendes árnyán

A hársfaágak
csendes árnyán,
ahol kettőnknek ágya volt,
ott láthatjátok
a gyeppárnán,
hogy fű és virág meghajolt.
Fölöttünk az ág bogán
Ejhajahujj!
dalolt ám a csalogány!

Vigan futottam
ki a rétre
és kedvesem már várt reám.
Oly izgatottan
jött elémbe! –
Mily boldogság volt, Máriám!
Hogy megcsókolt-e? Meg biz ám!
Ejhajahujj!
Most is pirul belé a szám.

S tréfás-kacagva
hamar ágyat
vetett szép pázsitos helyen
Nevethet rajta
s titkon vágyat
érezhet aki arra jön,
mert jól láthatja a nyomot
Ejhajahujj!
amit a fejem nyomott.

Ha tudná más azt,
hogy mi jártunk
ott! ó hogy szégyelném magam!
Nem sejti más azt,
mit csináltunk,
csak ő maga meg én magam,
meg egy kis madár a fán
Ejhajahujj!
az nem árul el talán.



(Forrás: Bábel Webantólógia)


A zenéhez kétféle videót is ajánlunk. Az elsőben érdekes fantáziaképek láthatók:


...és ha valaki esetleg túlságosan is elrugaszkodottnak, netán giccsesnek találta volna a fenti képeket, annak itt van egy valóságközelibb, archaikusabb zene:





Tényleg tavasz van. A kertben hóvírágok nyíltak!

2012. január 19., csütörtök

Lubik Hédy életrajza

Az alábbi írásban Lubik Hédy hárfaművészt mutatjuk be lexikon-szerűen, akivel nem régiben közöltünk egy hosszabb interjút. Szokás szerint így foglaljuk össze a legfontosabb életrajzi adatait, és a Wikipédián is közzétesszük.

Lubik Hédy Budapesten született 1934. június 20-án. Neves zenész családba született, trombitaművész édesapja emlékét az Országos Lubik Imre Trombitaverseny őrzi.

Zongorázni tanult, majd tizenkét éves korában, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolába való felvétele után hárfázni kezdett. A főiskolát 1946 és 1956 között művész szakon végezte, ahol Rékai Miklós növendéke volt.

1952-1987 között a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának a tagja volt. 1968-tól annak megszűnéséig a Budapesti Kamaraegyüttes tagja és szólistájaként is szerepelt. A Kamaraegyüttessel, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával és a Magyar Állami Hangversenyzenekarral Európa valamennyi országában, Japánban, Mexikóban és az Egyesült Államokban hangversenyezett. Együttműködött Ferencsik János, Solti György és Mihály András karnagyokkal, valamint Devescovi Erzsébet és Daló Gyula hárfásokkal.

1959-ben tanári kinevezést kapott a Zeneakadémián, a hárfa és a kamarazene tantárgyakat oktatta. 1984-től nyugdíjazásáig, 1996-ig főiskolai, illetve egyetemi tanári beosztása volt. Az elmúlt évtizedekben tanítványa volt többek között Vígh Andrea, Peták Ágnes, Sipkay Deborah és Bábel Klára.

Fontosabb felvételei
  • 1976 Csendes éj, Hungaroton, SLPX 16598
  • 1978 Liszt Ferenc: Kamaraművek, Hungaroton HCD 11798
  • 1994 Csendes éj, Hungaroton, HCD 16598
  • 1995 Esküvői zene, Hungaroton, HCD 31472
  • 2001 Liszt Ferenc: Kantáták és himnuszok, Hungaroton, HCD 31960
  • 2001 Lotti Antonio: Kyrie; Gloria; Missia del sesto tuono, Hungaroton, HCD 32042
  • 2001 Psy: A cimbalom varázsa, Hungaroton, HCD 32015
Díjai
  • Liszt-díj (1974)
  • Érdemes Művész (1987)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995)

2012. január 18., szerda

Hárfa a Pallas nagy lexikonában

Nem rég közöltük Waldbauer Henrik előadását a Hárfa és története címmel. Sajnos nem derül ki belőle, hogy vajon milyen forrásokat használt a megírásakor. Némi kutakodás után kiderült, hogy néhány adata a Pallas nagy lexikonából való.


Hárfa

(olasz, arpa, franc. harpe, ang. harp). Egyike a legrégibb s az óvilág legkedveltebb, legelterjedtebb hangszereinek. Terjedelemre, kiállításra s kezelésre nézve is a legtökéletesebb ókori hangszernek mondható. Főleg a régi egyiptomiaknál volt kifejlődve. Bruce J. angol tudós e század elején Théba romjai közt egy freskó-képre talált, mely a hárfának tökéletes képét mutatja. Mint huros hangszernek valószinüleg a hárfának is a lira, kiatara, pszalterium stb. voltak az ősapjai.

Swanson-hárfák

Külalakja s szerkezete számtalan módosuláson ment keresztül. Egészen 1720-ig hurjai csak diatonikus zöngsor szerint voltak hangolva s legfölebb három nyolcadig terjedtek a nagy C.-től a kétszer vonalzott c-ig. Kromatikus hangokkal tehát nem rendelkezett, mint még manapság sem az u. n. vándor-hárfásoknál, s ha mégis egy pár kromatikus félhangot akartak rajta kihozni, a XVII. sz. végén divatba jött s a hurok szögtartójánál alkalmazott horgocskákkal a balkéz hüvelykujjával kellett a hurokat megröviditeni, mialatta játszó csak a jobb kezét használhatta.

De ez volt mégis az alső lépés a hangszer tökéleteseb kezelési gépezetében. 1720-ban Donauwürthben Hochdrucher volt feltalálója előbb csak az egy s kélsőbben a két pedálos hárfának, miáltal lehetségessé vált minden egyenhangzásu hurt láblenyomással félhanggal fölebbíteni v. lejebbíteni. A hangszer terjelmét is öt nyolcadra terjeszté ki s azt az előnyt nyujtotta, hogy a hangfölemeléseknél a játszó mind a kétkezét szabadon használhatta. Végre száz évvel későbben, 1820-ban a párisi Erard óriási lendületet adott e hangszernek az általa feltalált u. n. kettős-pedálrendszerrel, mi által lehetségessé vált minden hurt két félhanggal fölebbíteni. Fokozatosan javította aztán e hangszert s rendszerét s még ma sincs vége a finomabb javításoknak az ő rendszere alapján.

A mai tökéletesített hárfa Ces zöngsor szerint van hangolva s a kontra Ces-től a négyszer vonalzott Fis-ig terjed s igy majdnem eléri a mai zongorák hangterjelmét. Hét példája van, melyek mindenikével tetszés szerint lehet fölebbíteni a hurokat egy egész vagy fél hanggal. Eszerint a mai hárfán minden hangnemben lehet játszani. A mollskálák azonban csak föl v. lefelé való sorrendben hozhatók ki, mert ellenesetben még két pedálra lenne szükség, ami az egész hangszer mai szerkezete megváltoztatását vonná maga után.

Mig a régi hárfák rendesen szabálytalan négyszögbe futó hangtesttel birtak, a mai hárfa alakja tompa háromszöget mutat, melynek leghoszabb szárát a felső nyak s az alsó hangfenék közé ékelt erős faoszlop képezi, mely egyszersimnd arra is szolgál, hogy az egész hangszertest a hurok feszerejének könnyebben ellentálljon. A felső és az alsó szár képezik a hurtartót, melyek a felső szárba alkalmazott szögek köré vannak tekerve s azok által hangoltatnak is. Az egész hangszer magassága 150-170 cm. A hárfa hangjegyeinek notációja, a zongoráéhoz hasonlóan, kettős vonalrendszer szerint történik, violin- és bassus-kulcs szerint.

Forrás:

Pallas nagy lexikona (Mek)

2012. január 14., szombat

Beszélgetés Lubik Hédy hárfaművésszel

Tél van és a város szmogban fuldokol. Amikor a forgalomkorlátozások miatt elakad a villamosunk, még nem sejtjük, hogy kedves anekdotáival és jó tanácsaival épp az fogja felvidítani ezt a délutánt, akihez kissé késve igyekszünk. Lubik Hédyről, a magyar hárfás élet doyenjéről van szó.

– Elnézést a késésért és köszönjük, hogy fogadni tetszett minket és beszélget velünk. Rögtön a közepébe, pontosabban az elejébe vágnánk. Hogyan lett muzsikus Hédy néni, s miért éppen a hárfát választotta?

– Zenészcsaládba születtem, nehéz lett volna más pályára kerülnöm. Édesapám nevét az Országos Lubik Imre Trombitaverseny őrzi. De a családunkban több más muzsikus is volt. Unokabátyám például az a Lubik Zoltán kürtművész, aki a Zeneakadémián volt tanár. Kezdetben zongorázni tanultam, s csak később találkoztam a hárfával. Ez az akadémiai felvételemkor történt, 12 éves koromban. Ahogy vártunk apámmal a folyosón, egyszer csak valaki megfogta a karját, s amikor megtudta, hogy miért jöttünk, felkiáltott: „Hát a zongora az nem hangszer! Mért nem adod a lányodat inkább hárfásnak! Most tartja a felvételit Rékai Miklós is!”. Valahogy így lettem növendék hárfaszakon… Az iskolát 1946 és 1956 között végeztem. Ez 4 év előkészítőből, 4 év akadémiai évből és 2 év művészképzésből állt. Azt hiszem, most már elárulhatom nektek életem egyik titkát. Úgy lett művész-tanári diplomám, hogy az érettségit nem sikerült megszereznem. Megbuktam fizikából…

De ha már a kezdetekről kérdeztek, feltétlen el kell, hogy meséljek valamit. Édesapám az Operaház tagja volt. 1945-ben Budapest ostroma alatt benn laktunk az Operában, ahol volt fűtés, világítás és menza. Ezek a hetek meghatározóak voltak a későbbi életemre. Azt hiszem, e miatt az élmény miatt lettem az opera műfajának nemcsak egyszerű tolmácsolója, hanem igazi szerelmese, rajongója is.

– Melyik zenekarokban tetszett játszani?

– 1952-ben lettem a tagja az Operaháznak és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának. Nagyon sokat szerepeltem a Magyar Állami Hangversenyzenekarral és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. Az 1968-ban alakult Budapesti Kamarazenekarnak alapító tagja voltam. Ezen kívül sok más együttessel is felléptem, például a Liszt Ferenc Kamaraegyüttessel. Sokat köszönhetek nekik, hogy mást ne mondjak, körbeutaztam velük a világot. Felléptem Európa valamennyi országában, Japánban, Mexikóban és az Egyesült Államokban. Van erről is egy történetem. Az egyik zenekarral országról-országra utaztunk, s az egyik kolléga mondta nekem: – Könnyű a hárfásoknak!...Ugyan mért? – kérdeztem vissza. – Hát csak azért – válaszolta –, mert ti egy triolával körbejárhatjátok a Földet! Arra célzott, hogy Bartók Concerto-jában van egy hárfás állás, amit fémmel kell játszani és nagyon hallatszik. Erre csak azt válaszoltam, hogy: – Az nem triola, kedves kolléga, hanem sextola!

De nehogy azt higgyétek, hogy a hárfa könnyű hangszer! Például imádom a Diótörőt, tényleg csodálatos zene, de harmincöt éven át minden hétvégén, ünnepnap és főleg karácsonykor el kellett játszanom. A végén bizony belefáradtam egy kicsit. Az egyik koncertturnén a kamaraegyüttessel saját hangszeremet kellett vinnem, amikor is a zenekar vezetőjével együtt cipeltük fel a hárfát. Irigyeltem a kollégáimat, akik egy könnyű fuvolával, oboával, hegedűvel sétáltak mellettem. Meg is kérdeztem Mihály András karnagyunkat: – Most hangszerszállító vagyok, vagy művész?

Szóval a hárfa tényleg nem egy „könnyű” hangszer!


– Milyen volt tizenévesen bekerülni a legnagyobbak közé?

– Szörnyű! Mondanom sem kell, hogy eleinte remegett a lábam. De szerencsém volt. Bár kaptam egy kis útmutatást édesapámtól is, igazából az Operába Rékai Miklós vezetett be. Alaposan felkészített az ottani munkára. Végig vett velem minden apró részletet és jó pedagógusként biztatott. Amikor a Bohémélet felújítása volt Ferencsik János betanításával, Rékai kérésére megengedte, hogy játszhassam a próbákat és az előadást. Az egyik próbán aztán odaszólt: – Maga igazán tehetséges! Alig akartam elhinni, hogy nekem mondja!

– Hédy néni személyesen ismerte Mosshammer Ottót. Milyen ember volt ő?

– Amikor megismertem, már idős ember volt, elmúlt nyolcvan éves. Sokszor eljött a tanszaki kirándulásokra. Egyszer pedig Devescovi Erzsébettel és Matisz Gizellával ellátogattunk hozzá…

– Ekkor írta Önöknek azt a híres ajánlást, hogy „hárfás unokáimnak”?

– Igen, igen… Tehát akkoriban Ottó bácsi már nem játszott, viszont ő volt a tanára Rékai Miklósnak. Mi több, Rékai az ő egyik lányát vette feleségül. Itt említeném meg Mosshammer Románt, akit Mahler a 19. század végén szerződtetett a Királyi Operaházhoz, és aki később idehívta Ottót. Ők a Zeneakadémián is tanítottak, s az ő iskolájukat folytatta Rékai Miklós. Így lettünk tehát mi Ottó bácsi „hárfás unokái”.

E három ember rendkívül sokat tett a magyar hárfaművészetért. Összesen együtt félévszázadon át tanítottak az Akadémián. Rékai talán még a Mosshammereknél is többet tett, hiszen már fiatal korában írta az átiratait és zenét szerzett. Igazi veszteség, hogy olyan fiatalon ment el.

– És milyen ember volt Würtzler Arisztid?

– Nem igazán ismertem őt. Emlékeim szerint két évfolyammal járt felettem, ezért ritkán láttam. Mielőtt emigrált volna az USA-ba, az a hír járta róla, hogy fiatal kora ellenére is nehéz ember, talán túlságosan is tudatában volt a képességeinek. Amikor a rendszerváltás után visszatért, számos koncertet adott Magyarországon. Ezekről azonban általában már csak utólag értesültem. Más pályát futottunk be, nem csoda, hogy nem kerestük egymás társaságát. A játékáról és a sikereiről azonban csak a legjobbakat mondhatom, igazán kiváló hárfás volt. Itt van egy róla szóló könyv, előkészítettem nektek, nagyon ajánlom a figyelmetekbe!

– Melyik Hédy néni kedvenc hangszermárkája?

– Nincs kedvencem, általánosságban azt mondhatom, hogy én a puhább hangszereket szeretem. Ilyenek az orosz és az amerikai hárfák. Az olasz Salvi viszont túl kemény nekem. Az Operának volt egy Lyon & Healy hárfája, de nem lehet válogatni, azon kell játszani, ami éppen van. Otthon egy leningrádi szovjet hangszerem volt. Ez ugyanolyan puha, mint az amerikai, nagyon szerettem!

Lubik Hédy
a Nemzeti Múzeumban őrzött
Aranyhárrfán játszik

– Tényleg lehet szeretni egy orosz hárfát?

– Hogyne! Ráadásul ez volt az én egyetlen saját hangszerem! 1959-ben vásároltam a Budapesti Nemzetközi Vásár alkalmával. Jött a hír, hogy a szovjet pavilonban kiállítottak egy gyönyörű hárfát, s meg is lehet vásárolni. Kiszaladtam, ám kiderült, hogy 60 000 Ft-ba kerül. Ez akkoriban óriási összeg volt! Mivel már évek óta gyűjtöttem lakásra, volt 20 000 Ft megtakarításom. Felkerestem Faith Tibort, az Operaház gazdasági vezetőjét, és tőle kértem segítséget. Végül is kaptam 40 000 Ft hangszervásárlási kölcsönt.

Viszont van itt egy érdekes fénykép, amin egy különös hangszert láthattok. Ez pontosan annak a hárfának a mása, mint amit Mosshammerék használtak Bayreuthban. Beckmesser-hárfának hívják. Az eredeti hangszer itt volt sokáig Budapesten Mosshammeréknál. Amikor meghívásomra Dalló Gyula, a berlini Staatsoper szólóhárfása eljött a Zeneakadémiára mesterkurzust tartani, akkor elhozta bemutatni az opera tulajdonát képező Beckmesser-hárfát. Mivel nem merte poggyászként szállítani, a repülőgépen utasjeggyel hozta a „kicsikét”, ott ült mellette a másik ülésen... E hárfának az volt az igazi különlegessége, hogy dróttal húrozták fel. Fémesen szólt, szinte zizegett. A drót persze iszonyúan megkínozta a rajta játszó hárfásokat.

Erről jut eszembe egy másik történet. Bartók Concertójában a hárfaállást két hangolókulcs fémrészével játszottam. Amikor az egyik elkeveredett, kénytelen voltam a lakáskulcsomat elővenni. Doráti Antal karnagy úr nagyon megdicsért és kérdezte, hogy mivel játszottam. Aztán nagyon csodálkozott, hogy egy lakáskulccsal…

– Melyik a kedvenc műve Hédy néninek?

– Erre megint nem tudok egyértelmű választ adni. Abban a szerencsében volt részem, hogy a hárfás irodalomból minden fontosat eljátszhattam. Nálunk Magyarországon egyébként is mindent el kell tudni játszani a hárfásnak, a komolyzenétől a dzsesszig és az operettig. De annyit kérdeztetek már, most én hadd kérdezzetek tőletek! Hárfások akartok lenni?

– Nem tudjuk még… Miért tetszik kérdezni?

– Mert nem ajánlom a pályát, annyi a nehézség. A legtöbb ember úgy hiszi, hogy a hárfa egy nőies hangszer. Hát nem az! A szállítás nehézségeiről már beszéltem. De nem kevés erő kell az apróbb javítások elvégzéséhez vagy a húrozáshoz, a gyakorlásról meg már nem is beszélve. Napi hat-hét órát kell ülni és gyakorolni! Azon kívül kevés a munka, egyszerűen nincs arra lehetőség, hogy a mai világban valaki csak a hárfázásból éljen meg. És ne felejtsük el a hárfás irodalmat sem, ami minden ellenkező híreszteléssel szemben bizony szegényes. Ugyan kit érdekel ugyanaz a darab tízféle interpretációban!? S végül még egy, bár ebből ti talán még nem sokat értetek: rengeteg pénz kell hozzá, már a húrok is kisebb vagyonba kerülnek!


– Köszönjük a tanácsokat! A vége felé hadd kérdezzünk kényes dolgokat is. Az egyik, hogy viszonylag kevés felvétel készült Hédy nénivel, a másik pedig, hogy mi a véleménye a hárfaversenyekről?

– Az elsőre hamar válaszolhatok. Készültek felvételek velem, ajándékba adok is nektek egy CD-t. Amúgy meg nem igazán szerettem a stúdiófelvételeket, és ezt a fajta szereplést nem igazán kerestem. A másik kérdés már bonyolultabb. A versenyre való felkészülés teljes embert kíván. Ez azt jelenti, hogy a versenyző minden más tevékenységet felfüggeszt, és fél éven át erre készül. Aki a hárfázásból él meg, az nehezen engedheti ezt meg magának.

– Sokat tetszik emlegetni a nehéz fizikai munkát. Hogyan igyekezett megőrizni a frissességét és az egészségét?

– Nagyon jó kérdés. Bár az egészségemet megőriztem, de az ízületeim egy kissé elkoptak. Viszont tényleg örülök a kérdésnek, mert imádom az úszást, jó, hogy ez is szóba került! Én a Liszt Ferenc téren laktam, tréfásan mondtam is mindig a tanítványoknak, hogy gyakoroljatok rendesen, mert belátok a lakásomból a 7-es terembe! Persze aztán mindig elhúzták a függönyt… Amikor nyugdíjba mentem, eladtam azt a lakást, és ide a Margit körútra költöztem. Itt van a közelben a Lukács-uszoda. Hát ez a világ legjobb helye! Van gyógyvíz, és mindenki itt van, akivel találkozni és beszélgetni érdemes!

– Köszönjük a beszélgetést!

– Köszönöm én is, és engedjétek meg, hogy legyen a végén egy kérésem. Rajtam kívül vannak más hárfások is, kérem, hogy őket is keressétek fel!

2012. január 13., péntek

Tavaszi Hárfa Napok Szegeden

A Tavaszi Hárfa Napok 2007-től színesíti Szeged kulturális életét. 2012. május 25-27. között ismét megrendezésre kerül, immár ötödik alkalommal. Ebben az írásban ezt a rendezvényt mutatjuk be röviden az ez évi programmal együtt.

SZEGEDI HÁRFÁS ÉLET


Magyarország társadalom-földrajzi szempontból meglehetősen torz képet mutat: Budapesten sűrűsödik a gazdasági és kulturális élet java. A hárfaművészet azonban szerencsés kivétel ez alól, hiszen más városokban is pezsgő hárfás élet folyik. Különösen ilyen Szeged, ahol nemcsak egyetemi hárfás tanszak működik, de itt rendezik meg hazánk egyetlen nemzetközi hárfaversenyét, valamint a címben is említett tavaszi mesterkurzust. E rendezvények alapítója és fő szervezője Gorbunova Natalia szegedi hárfatanár, akinek tanítványai a külföldi porondokon olyannyira sikeresek.

A tavaszi mesterkurzus az egyik legfontosabb magyar hárfás eseménnyé nőtte ki magát. Közel száz magyar és külföldi hárfás fordult már meg itt. Elsődleges célja, hogy az aktív és passzív hárfás résztvevők szakmai segítséget és bátorítást kapjanak a meghívott professzoroktól. Éppen ezért, míg a vendégművészek koncertjei elsősorban a fiatal hárfások ösztönzését szolgálják, addig a növendék-hangversenyek arra adnak lehetőséget, hogy megmutassák a tudásukat. Mindezen felül a laikus közönség is betekintést nyerhet a műhelymunkába, s megismerheti a hangszerjáték részleteit.


Az elmúlt években olyan világhírű, kiváló hárfások adtak koncerteket és mesterkurzusokat Szegeden, mint Elinor Bennett (Wales), Isabelle Perrin (Franciaország), Letizia Belmondo (Olaszország) és Marielle Nordmann (Franciaország). Mindent egybevéve tehát, a rendezvény a legszélesebb körben népszerűsíti a hárfát mint színvonalas szóló- és kamarazenei hangszert, ösztönzőleg hat a külföldi és hazai hárfások között új baráti és szakmai kapcsolatok megteremtésében, nem utolsó sorban pedig gazdagítja Szeged kulturális életét.


PROGRAM


2012-ben a 20. századi zene egyik legjelentősebb alakjának, Claude Debussy születésének 150. évfordulóját ünnepeljük. A Tavaszi Hárfa Napok műsorának középpontjában ezért Debussy és a francia zene áll. Program:

Benoit Wery (Franciaország) szóló- és kamarazenei estje

Benoit Wery hárfaművész, tanár és zeneszerző. Tanára Lily Laskine volt, a 20. század egyik nagytehetségű hárfaművésze és pedagógusa. Wery első díjat nyert a Conservatoire National Supérieur de Musique de Paris-ban, emellett a Yehudi Menuhin, illetve a Cziffra György Alapítvány ösztöndíjasa volt.

Mesterkurzus Benoit Wery hárfaművésszel

Kamarazene hárfával

Műsoron: Salamone Rossi, Biagio Marini, Girolamo Frescobaldi, Dario Castello, Giovanni Battista Fontana, Jean Philip Rameau, Claude Debussy és Lajtha László művei

Közreműködnek: Tóth Zsuzsanna (fuvola), Krulik Eszter (brácsa), Ölveti Mátyás (cselló) és Razvaljajeva Anasztázia (hárfa)

Ifjú tehetségek hangversenye

2012 Alphonse Hasselmans halálának 100. évfordulója. Claude Debussy, Alphonse Hasselmans, Maurice Ravel, Felix Godefroid, Marcel Grandjany, Albert Roussel, Bernard Andres, Marcel Tournier, Henriette Renié művei a kurzuson aktívan résztvevő hárfások előadásában.

Helyszínek

Szegedi Király-König Péter Zeneiskola
Móra Ferenc Múzeum
Korzó Zeneház
EDF-Galéria


KÖLTSÉGEK, ÁRAK

Mesterkurzus Bénoit Wery francia hárfaművésszel

Aktív részvétel:

- 1 óra (60 perc): 70 Euro (kb. 21 775 Ft)
- 2 óra (120 perc): 100 Euro (kb. 31 125 Ft)
- kicsik/kezdők számára 30 perces óra (igény szerint): 35 Euro (kb. 10 900 Ft)

Passzív részvétel:

10 Euro (kb. 3100)

Koncertek

A hárfásoknak és hozzátartozóiknak az összes koncertre ingyenes a belépés

Szállás

Olcsó szálláslehetőség Szegeden: Alsóvárosi Ferences Templom és Kolostor (6725 Szeged, Mátyás király tér 26.)

1800 Ft / fő / éj, reggeli: +500 Ft

További kérdéssel forduljanak Didák testvérhez: didak@ofm.hu vagy 06 20 823 1130

Kapcsolat

Gorbunova Natalia

geoharp@vnet.hu
geoharp@gmail.com

06 20 493 0013
06 62 435 683
6726 Szeged, Lövölde utca 9.

(Partnerek: Szegedi Szimfonikus ZenekarKözéleti Kávéház, Alliance Française)

2012. január 12., csütörtök

Waldbauer Henrik: A hárfa és története

Amikor tavaly először olvastunk erről a dolgozatról Pásztor Andrea Lenhardt-cikkének egyik lábjegyzetében, még csak nem is sejtettük, hogy miféle kincsről van szó. Magyar nyelvű szakirodalom híján az ismereteinket mi is főképp az internetről és amerikai szakkönyvekből szerezzük. Waldbauer írása azonban úgy állítja előtérbe az európai történetet, hogy közben rég elfeledett, értékes magyar hagyományokat is megemlít. Lesz minek utánajárni ebben az évben!

Igazán izgalmas írás következik tehát, amit csak fokoz a szöveg régies hangulata és írásmódja. Sőt néhány betűhibát mi is benne hagytunk, mert segít érzékeltetni a korabeli élőbeszéd színeit. Waldbauer írása ugyanis eredetileg előadás volt, s valószínű, hogy mi közöljük nyomtatásban először. Köszönjük a Baranyai Megyei Múzeumnak és Pásztor Andrea muzeológusnak az anyagot és a szakszerű segítséget!



A hárfa és története

Írta és felolvasta
a „Pécsi Dalárda” e hó 9-én tartott hangversenyén a „Lenhardt-hárfa” bemutatóján

Waldbauer Henrik

A hárfát, ezt a kedves, bájos és bűvös hangú pengető hangszert hazánkban csodálatosképpen alig művelik, pedig régente, különösen a középkorban, Nagy Lajos királyunk, de később Corvinus Mátyás és Bethlen Gábor udvaraiban is, ugyancsak közkedvelt szórakoztató muzsikáló szerszám volt. Kultuszát a művelt nyugat összes népei csaknem minden időben nagy kedvteléssel és művészies tökéletességgel űzték.

Dávid király hárfázik
Róth Miksa műhelye
(1914-1935)
Története a bibliai időkből ered. Ősidőktől fogva az ének, a dal, a rímes regélés és verses mesemondás kísérője volt. Már az Ó-Testamentumban sokszor szerepel. Dávid király híres hárfapengető volt. Az ő korában a hárfa az udvari előkelőségek és költők kiváltságai közé tartozott, jaj volt annak, ki a szentnek tartott hárfához szentségtelen kézzel hozzányúlni avagy engedély nélkül hárfázni merészkedett. Halállal bűnhődött. Hárfajátékosok az egyiptomi és aszir sírok domborművein épp oly gyakran láthatók, mint a perzsa, indus és héber műemlékeken. A görögök és rómaiak szintén jól ismerték, és egyaránt kedvelték, ezt bizonyítja a Théba romjain és a Nero korabeli Róma katakombáinak reliefjein megcsodált hárfás alakok.

A középkorban Angliában, főképp az írek és kelta származású gael (irlandok és hegyi skótok) legkedvesebb és legnépszerűbb hangszere volt. A gael bárdok valóságos nagymesterei a hárfának, dallamos és elbűvölő játékával különösen istentiszteleteknél, ünnepségeknél és családi összejöveteleknél mulattatták vendégeiket és szórakoztatták hallgatóikat. A harci dalokat is hárfán kisérték, sőt csatában a harcosokat ugyancsak a hárfa lelkesítő hangjaival tüzelték bátorságra. A hárfa kulturális erejét és befolyását legjobban bizonyítja, hogy VIII. Henrik király alatt nemzeti szimbólumként tisztelték, képét még az angol királyság címerébe és érmeibe is belefoglalták. Az írek nemzeti címerében még ma is hárfa van.

Kép egy Theodolus-nyomtatványból
Lipcse, 1492.
A Magyar Tudományos Akadémia
tulajdona
Az idők folyamán a hárfa teljesen meghódította a zenéért rajongó szíveket és lassan a legelőkelőbb helyet foglalta el a hangszerek között. Alakjának bájos és kecses volta és ezzel harmóniában a hárfajátékosok, kiváltképpen a hárfásnők festői tartása bizonyos szoborszerűséget és költőiséget kölcsönöztek ívelt vonalú külső formájának, mely a világias és vallásos világfelfogásban egészen az Istentől eredt ajándék elképzeléséig ragadta az emberiség hitérzéseit. Háromszögű alakját az egyházatyák az emberi szívhez és hét húrját, melyekkel eredetileg bírt, a hét főerényhez hasonlították. Innét van, hogy az angyalok és szentek szobrait és képmásait legtöbbször a hárfával ékesítve faragták és festették. Általában a hárfát égi hangszernek tekintették. (Perugino: „Mária mennybemenetele”)

A renaissance korszakában a hárfások kiváltságos elbánásban és megbecsülésben részesültek. Tekintély dolgában a többi muzsikusok fölött állottak. Nem is csoda, hisz az ország nagyjai és rangos főrendei mindegyikének saját külön udvari hárfása volt, ki gazdáját unalmában szórakoztatni, a pihenés dologtalan óráiban pedig élte gondjait melodiákkal és énekes mesével elűzni volt köteles.


Mint Angliában, úgy Franciaországban is a hárfa művelése szerte divatos és a nép által minden rétegében általánosan elterjedt volt. Bátor Fülöp, Rohan Margit Angloume grófnő, VIII. Károly, Anjou René, I. Ferenc királyok stb. nagy urak udvartartásában elsőrangú hárfaművészek jeleskedtek. Szolgálatukat csengő arannyal fizették. Jóllehet eleinte a lant a franciák legkedveltebb és szinte nemzeti hangszer volt, a hárfa ezt a rivalizálását lassan és teljesen háttérbe szorította. Hasonlóképpen Némethonban is kiváltságos helyet vívott ki magának. Itt főképpen a regősök (Minnesängerek) kísérték hárfamuzsikával hőskölteményeiket, szerelmi dalaikat és verses regéiket. Sajátságos azonban, hogy a hárfa német művészeiről az írásokban csak ritkán és csak elvétve van említés téve. A hárfajátékban mindig remekelő olaszok voltak az elsők, kik a hárfát sajátos behízelgő és megható hangjánál fogva először használták – úgy, mint a hegedűt – zenekarban. Svájcban is megvolt a hárfának a maga fénykora. A krónikások feljegyezték, hogy Zwingli Ulrik, a züriki reformátor, kitűnő hárfajátékos volt. A hárfa hagyományai az Alpesek országában még jelenleg is élénk emlékezetben élnek, mire vall az a körülmény, hogy Svájcban ma a hárfaművészet a zeneoktatás és zeneelmélet középpontjában áll.

Úrhölgy hárfával
a XVIII. század második felében
Országos Széchenyi-Könyvtár
Alakja szerint minden népnek és kornak megvolt a maga különös formájú hárfája. Ránk maradtak az ókori, a Dávid, a gael, az irlandi, a cimbriai, a csúcsos (arpanetta), a lantos, a dupla stb. hárfák képei és rajzai. Az egyiptomiaknak még vállon viselt hárfájuk is volt, melyen sétálva (menetelve) játszottak. Ezek III. Ramses király idejéből valók.

Az elősorolt külömböző hárfa válfajok csak alakilag külömböztek egymástól, szerkezetileg csaknem ugyanazok voltak: fakeretesek és héthúrosak. (Európai múzeumokban láthatók.) Ezek a XIV. századig úgy készültek, hogy valamely hattyúnyakú vagy félkörben hajlított háromszögű fakeretre, melyet faragásokkal és aranyozással díszítettek, hét húrt feszítettek. Természetes, ez az egyszerű konstrukció nem tudta idővel a zene nehezebb változatait követni, mely kötöttség okozta, hogy a hárfa sokáig csak a rögtönzések és az egyéni művészieskedés hangszere maradt. Különös, hogy a hárfát mindenkor állva pengették; a feljegyzések szerint a 16. században készítettek először olyan hárfát, melyen már a vállhoz támasztva ülőhelyzetben játszottak. Ezek a hárfák már két, később három oktávosak voltak, de mint ilyenek sem feletek meg a fejlődő zene követelményeinek. Ahogy a zene karakterét folyton változtatta és egyre újabb és újabb irányban fejlődött, a mely haladó változáshoz és fejlődéshez a többi hangszer alkalmazkodva, hozzásimult, a hárfa, melynek szerkezetét nem tudták a zene előrehaladásának megfelelően tökéletesíteni, lassan évről évre elvesztette régi jelentőségét és gyakorlati hasznavehetőségét. Nem volt semmiféle modulációra képes, mert csak egy hangnemre hangolhatták. Ezen a nagy hátrányon segítendő Pfanger feltalálta a kromatikus hárfát, majd Light a lantos hárfát (ditalharpot), a lant és a hárfa egyesítését, mely hárfák azomban nehézkes kezelésük miatt sehogysem váltak be sem az egyes, sem az orkesztrális használatban.

Kampós Holtzmann-hárfa
az MTA Zenetörténeti Múzeumában

A kromatikus (félhangsoros) hárfa kérdését a 17. században Tirolban akként igyekeztek megoldani, hogy mindenik húrhoz egy-egy kampót alkalmaztak, mely a húrt megrövidítette s így félhanggal magasabbra emelte. Bár ez a kampós újítás lényeges haladást jelentett, a gyakorlatban mégsem oldotta meg a kromatikus skálát, mert a kampók igazítása (fordítása) a játékos félkezét részben és egészben csaknem állandóan lekötötte. A fejlődésben lemaradt hárfa ily módon a többi hangszerrel többé versenyezni nem tudván, már-már halálra volt ítélve.

A 18. század elején Hochbrucker lantos találmánya: a pedálhárfa megmentette a hárfát az enyészettől. A Donauwörthben készült Hochbrucker-féle pedálhárfa hét pedál igazgatásával és a hangszer hangjainak ily módon eszközölt megrövidítésével kromatikusan kiegészítette az eddig egészhangsoros (diatonikus) hárfát. Ez a korszakalkotó elmés találmány lehetővé tette a zenei hangsor minden egynevű hangjának egy fél hanggal való emelését, még pedig egyszerre végig az egész hangszeren egyetlen lábnyomással. Vagyis a hárfás keze a játék számára teljesen szabadt maradt.

A pedálhárfa a hárfazenének és -irodalomnak nem várt fellendülését eredményezte. A hárfa egyszerre szólójátékos és orkesztrális hangszerré lett. A zeneköltők külön hárfadalokat, románcokat, zenekari szerzeményeket komponáltak, a hárfaoktatás és -művelés világszerte hivatásos és műkedvelői foglalkozássá vált, melynek nyomán az újkori hárfaművészet és hárfairodalom keletkezett, noha a hárfa technikailag még mindig nem volt olyan tökéletes, mint a többi hangszerek.

Lehel-kürtje hárfással

Tökéletes hangszerré a francia Erard Sebestyén tette, ki 1811-ben a kétrováskás (dupla) pedálos hárfát találta ki. Ennek mechanikájával minden hangot nemcsak egy fél-, hanem egy egész hanggal lehet automatikusan felemelni. Ezt a rendszert, mely a hárfát épp olyan tökéletessé varázsolta, mint a zongorát és a szó szoros értelmében hangversenyhangszerré és nélkülözhetetlen orkesztrális instrumentummá avatta, ma a világ összes hárfásai átvették és használják. Az Erard-féle duplapedálos hárfa a leghíresebb zeneköltőket is inspirálta és zenekari kompozíciókra ragadta. (Így Frunier-t, Parish-Alvars-t, Dubois-t, D’Judy-t, Debussy-t, Holy-t, továbbá Gluck-ot: az „Orfeus”, Beethovent: a „Prometheus”, Schumannt: a „Manfred”, Thomast: a „Mignon” megírására.)

A modern Erard-hárfa, mely eredeti háromszögű alakját megtartotta, három főrészből áll: a rezonáló szekrényből, melyet a külföld 3, illetve 1 rétegből és 3 darabból készít, a gyámfészekből, melyben az óraműhöz hasonló pontossággal készített gépezet helyezkedik el és az oszlopból, mely ezt a két szerkezetet összeköti. Az egész alkotás erős fatalapzaton nyugszik, melyre a pedálok erősítvék. Ezeknek a főrészeknek az összetétele alkotja a legújabb kori hárfát, mely a mai magas zenekulturában mint szóló és mint orkesztrális hangszer egyre számottevőbb helyet foglal el a hangszerek között s kétségtelen, hogy instrumentális jelentősége technikai fejlődésével a jövőben még csak fokozódni fog.

*

2012. január 8., vasárnap

Weninger Richárd (1934-2011)

Ezzel a rövid írással emlékezünk meg a nemrég elhunyt kiváló hárfásról, kamarazenészről és országos hírű zenepedagógusról, akinek nem kevés érdeme, hogy Szeged zenei élete eljutott mai szintjére. Az életrajzot interjúk, nyilatkozatok, tájékoztatók alapján állítottuk össze.

Weninger Richárd Versecen, az egykori Jugoszláviában született 1934. december 21-én. Német, de magát magyarnak valló vajdasági zenészcsaládból származott. Édesapja hegedűművész volt. 1943-ig Belgrádban éltek, majd a háború alatt Budapestre költöztek, ennek ostroma után Vaszy Viktor meghívására Szegedre települtek.

Weninger Richárd
(1934-2011)

Gyermekkorában még zongoraművésznek készült. A konzervatóriumi tanulmányait azonban zongora és hárfa szakokon folytatta 1950-től. A Szegedi Zeneművészeti Szakiskola hallgatójaként hárfatanára Reményi Zsuzsanna volt. Érettségi után az ütő tanszakot is felvette, Szatmári Gézánál pedig zeneszerzést tanult. Hárfás tanulmányait 1955-től a budapesti Zeneakadémián folytatatta. Tanára Rohmann Henrik hárfás, zongora és zeneszerzés tanára pedig Reschofsky Sándor volt. Hárfa művésztanári diplomáját 1960-ban szerezte meg.

Mivel hárfásként nem talált munkát, ezért 1958-tól a Vasas Központi Művészegyüttes korrepetitora volt 1961-ig. Ezután két évig az NDK-ban dolgozott mint korrepetitor, karigazgató és hárfás. Vaszy Viktor újabb hívására 1963-ban hazatért és a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagja lett. 1977-ig játszott az együttesben. Hárfásként rendszeresen adott zenekari kíséretes és szólóhangversenyeket. A zenekarban eljátszotta az „operairodalom összes hárfaszólóját, továbbá zenekari kísérettel azt a kb. tíz versenyművet, amit erre a hangszerre írtak”. A kezdeti években e mellett ütősként fellépett egy tánczenekarban, dzsesszzongoristaként egy bárban is.

1980-ban megalapította a Weiner Kamarazenekart, melyet vezényelt is. Számos ősbemutató és magyarországi bemutató fűződik a nevéhez, együttesével gyakori vendég volt az ország és Európa hangversenytermeiben. Olyan művészekkel játszott együtt, mint Fischer Anni, Ruggiero Ricci, Ruha István, Pauk György, Frank Peter Zimmermann, Valentyi Fejgin, Krausz Adrienn, Matúz István és a Bartók Vonósnégyes. Közel 20 hanglemez-felvételén működött közre.

Zenepedagógusi munkája 1965-ben indult. A Szegedi Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatán, illetve az utóbbi jogutódjaként létrejött SZTE Szegedi Konzervatóriumában hárfát, hárfás kamarazenét és kamarazenét tanított. Ezeknek az iskoláknak 1976-tól egyben az igazgatója is volt. 1978-ban 10-18 éves korú gyermekeknek főiskolai előkészítő tagozatot létesített, 1983-ban pedig a Tagozat egyetemi képzési jogának megszerzését irányította. Az intézmény élén 2000-ig, 24 éven át állt. Mivel a hivatali munka elvonta a figyelmét a hárfáról, ezért kezdett foglalkozni a kamarazenével.

1976 és 1990 között a Magyar Zeneművészek Szövetsége elnökségének tagja, egyben a szövetség dél-magyarországi csoportjának titkára volt. 1996-2006-ig a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége elnökségi tagja volt.

Szegeden, 2011. november 2-án hunyt el.

Díjai:

  • Liszt-díj (1989)
  • Artisjus-díj (1992)
  • Weiner Leó Zenepedagógiai Díj (1994)
  • Szegedért Emlékérem (1995)
  • Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett (2000)


Fontosabb felvételei:

  • Fiatal zeneszerzők csoportja 3. Hungaroroton, SLPX 31144
  • Vántus István: Gemma, Toll, Sound Groups, Nania, The Golden Coffin, Reflections, Ecloga. Hungaroton, HCD 31793
  • Balassa Sándor: Works for Chamber Orchestra. Hungaroton, HCD 32636


Interjúk:

2012. január 6., péntek

"A labdarugás halottja" és a hárfa

Régi újságokat böngészni izgalmas és szép, egyszerre szomorú és mégis felemelő, ahogy a napi híreket az idő átszínezi. A most következő hírlapi szemelvénynek, melyet 110 évvel ezelőtt, 1902-ben közölt egy napilap, látszólag semmi köze sincs a hárfához. Azonban érdemes a tudósítást végigolvasni, már csak a nyelvezet és a sajátos hangulat miatt is...

Elöljáróban annyit, hogy a durvaság nemcsak napjainkban szed áldozatokat, és hogy „a labdarúgás szerencsétlen áldozatának, Dávid Vilmos asztalosinasnak” az ügyében a vizsgálatot a VII. kerületi kapitányságon Domokos Gyula fogalmazó vezette.


A vizsgálat eredménye szerint igy történt a megrendítő eset.

F. hó 11-én délután II. osztályu labdarugó mérkőzés volt a soroksári-úti versenypályán. A Budapesti Athletikai Klub és a Törekvés sportegyesület állottak egymással szemben. Az ellenfelek körülbelül egyforma képességűeknek bizonyultak. Heves harcz fejlődött ki. Dávid csatázó az első félidőben tagtársai nagy örömére berugta a labdát az ellenfél hálójába. A B. A. K. kapuvédője Weinberger József fogtechnikus nagyon haragudott, mert Dávid lövését nem tudta kivédeni.

A második félidőben Dávid kihasználva egy alkalmas helyzetet, leszaladt a labdával az ellenfél kapujához. Az izgalomban B. A. K. tagjai e kiáltással buzdították kapusukat Weinberger Józsefet:

- Menj neki! Csak mászd meg!

S a kapus dühösen neki rontott az eléje rohanó csatázónak. Erőszakosan czélzatosan neki szaladt Dávidnak s ökleivel meg térdével hasba rugta. Dávid, aki hatalmas, izmos szálas fiu volt, hirtelen összerogyott s eszméletlenül terült el a földön. (...)

Tíz órakor lefeküdt Hárfa-utcza 34. szám alatt levő lakásán. Hétfőn reggel igen rosszul érezte magát. Szomoruan mondogatta hozzátartozóinak:

- A tegnapi napra gondolni fogok, a míg élek!

Szegény nem élt sokáig. Néhány óráig szenvedett még. Négy órakkor fölvette az utolsó kenetet és meghalt. (...)


A szomorú történet után önkéntelenül is adódik a kérdés, hogy hol lehetett a „Hárfa utcza”, s vajon hogyan, honnan kaphatta a nevét?

Nos, az interneten számos régi Budapest-térkép található, méghozzá néhány utcanévjegyzékkel együtt. Többek között az 1909-ben kiadott Budapest székes-főváros egész területének térképe című is, melyet hivatalos adatok alapján - az egyébként lengyel származású - Kugotowicz Manó dolgozott ki.

A gyönyörű és izgalmas térkép azonban nem tartalmaz Hárfa nevű utcát. Két eset képzelhető el: vagy az újságíró, vagy a szedő ejtett betűhibát, és valójában nem Hárfa, hanem Hársfa utca lehetett a labdarúgó lakóhelye. Ez az utca ma is áll és ezt a nevet viseli, mi több, épp a korabeli VII. kerületben, az említett futballpályához van közel.

Napjainkban viszont több ilyen nevű utca is ismert. Sajnos nem sugárutakról van szó, inkább kis forgalmú utcák, illetve dűlők ezek. A dolog így még rejtélyesebb: vajon miért épp a hárfáról neveznek el ilyen közterületeket?


1046 Budapest, IV. kerület


Nagyobb térképre váltás


1116 Budapest, XI. kerület


Nagyobb térképre váltás


4400 Nyíregyháza


Nagyobb térképre váltás


9182 Károlyháza


Nagyobb térképre váltás

2012. január 5., csütörtök

Jean-Baptiste Cardon (1760-1803)

Ma már a lexikonok közül is csak a régebbiek emlékeznek meg róla. Pedig egykori méltatói még úgy tartották, hogy ő volt az, aki a koncerthárfa kifejlesztése előtt, a 18-19. század fordulóján forradalmasította a hárfajátékot, s aki az egyik megalapítója volt a mára világhírűvé vált orosz hárfaiskolának.

Simon-Charles Miger (1736-1820) és
Charles-Nicolas Cochin (1715-1790):
Jean-Baptiste Cardon (1760-1803) portréja
1782
Bibliothèque nationale de France
Jean-Baptiste Cardon 1760-ban született egy észak-franciaországi kisvárosban, Rethelben. Szülei olasz betelepülők voltak, eredeti nevük Cardoni volt. Apja, Jean-Guillain Cardon udvari hegedűs, bátyja, Louis Stanislas Cardon pedig csellista volt. Mindhárman zeneszerzéssel is foglalkoztak.

Cardon Párizsban, a „hárfa fővárosában” hamar elismert muzsikus lett. 1785-ben d’Artois grófné (1756–1805), a későbbi X. Károly király felesége alkalmazta mint hárfatanárt. De tanítványa volt pédául Carl Renaudin is, aki három évtizeddel Mälzel előtt már feltalálta a metronómot.

Az 1785-ös év egyébként is jelentős változásokat hozott Cardon életében. Ebben az évben házasodott össze Charlotte-Rosalie Pitrot színésznővel, továbbá ekkor adta ki A hárfajáték iskolája című művét.

1785-89 között Angliában és Mecklenburg-Schwerinben is élt, utazásairól azonban kevés adat maradt fenn. Egyik művét a walesi hercegnek ajánlotta. Mivel mind a francia, mind az angol uralkodó osztállyal jó kapcsolatai voltak, ezért 1789-ben, a francia forradalom kitörésekor nem érezte biztonságban magát, s elfogadva Nyikolaj Petrovics Seremetyev gróf meghívását Oroszországba utazott. A Cousineau-cég katalógusa szerint zeneszerzői munkássága ekkor 22 opusból állt.

Kezdetben zenekari tagként a gróf színházában játszott, ami Moszkvában és a gróf Moszkva-környéki birtokain működött. A zenekarban több külföldi és jobbágyszármazású orosz zenész is szerepelt. Egyik kiemelkedő tehetségű tanítványa a gróf titkos szeretője, az alacsony sorból származó Praszkovja Ivanovna Kovaljova-Zsemcsugova hárfás volt.

Hamarosan híre terjedt művészetének és Szentpétervárra hívták. 1790. szeptember 1-jén szerződést kötött a Cári Színházak Vezetőségével. Az udvari zenészeknek adható legnagyobb, 3000 rubel összegű fizetést ajánlották fel neki, cserébe az Ermitázs Színházban, a Városi Színházban és az udvari koncerteken kellett szerepelnie. Első fellépése az olasz zeneszerző, Giuseppe Sardi Oleg korai uralkodása című operájában volt. 1791-ben II. Katalin cárnő udvari zenekarában koncertmester beosztást kapott.

Ugyanebben az évben felesége is Szentpétervárra érkezett. Felkérték, hogy játssza el az operaelőadások főszerepeit. Két hónap múlva azonban az asszony elhagyta az orosz fővárost és visszatért Franciaországba, mivel nem bírta a hideg éghajlatot és betegeskedett. A házastársak kapcsolata ezután végleg megszakadt. 1793-ban megismerkedett Maria Carolina Champeau-Grammon-nal, a párnak 1796-ban lánya született. Az élettársak csak 1801-ben kötöttek házasságot, az eskövőre Gatcsinában került sor római katolikus szertartás szerint.

1793-ban lejárt a szerződése, amit nem hosszabbított meg, bár a Sardi-operában 1795-ig még szerepelt. Önállóan koncertezett, zeneszerzéssel és hárfatanítással foglalkozott. Tanítványa volt többek között II. Katalin cárnő, Jelizaveta Alekszejevna cárné, továbbá Jelena Pavlovna Romanova nagyhercegnő, I. Pál cár egyik lánya. 1797-ben megalapította az első orosz hárfás folyóiratot Journal címmel. A lapban közkedvelt olasz ariettákat, saját szerzeményű dalokat, kisebb áriákat közölt.

Élete utolsó éveiről szintén kevés adat maradt fenn. Oroszországban nagy vagyonra tett szert, időnként még Seremetyev gróf is hozzáfordult kölcsönért. 1802-ben családjával hazalátogatott Franciaországba, majd hamarosan visszatért Szentpétervárra. Itt megbetegedett és 42 éves korában, 1803. március 11-én elhunyt.

Második felesége később perbe szállt a Cardon-családdal. Házasságuk érvényességét azonban nem ismerték el, a perből híres precedens lett.

Cardon d’Artois grófnénak, Mária Antóniának, a walesi hercegnek és II. Katalin orosz cárnőnek is ajánlott műveket. Madame de Genlis memoárjaiban azt írta róla, hogy korának egyik legtehetségesebb zeneszerzője volt.

Források:
  • Razvaljajeva Anasztázia: A francia és az orosz hárfások közötti kapcsolat történelmi szemszögből. Egyetemi szakdolgozat, 2011.
  • Wenonah Milton Govea: Nineteenth- and twentieth-century harpists: a bio-critical sourcebook.

2012. január 2., hétfő

IV. Országos hárfaverseny

Elindult az újév, és mindjárt egy jó hírrel. Tavasszal ismét országos hárfaverseny lesz, melyet a Molnár Antal Zeneiskola rendez április 20-21. között. A versenyen különböző korosztályok tagjai indulhatnak, és kötelező, illetve szabadon választható darabok adhatók elő. A versenyen a zsűri I-III. helyezést, valamint különdíjakat ítél majd oda. Egy korábbi versenyről itt lehet olvasni többet.

A verseny időpontja:

2012. április 20-21.


Rendező:

Molnár Antal Zeneiskola
1073 Budapest, Erzsébet körút 32.

Telefon/fax: 06-1-342-6128
E-mail: maz@mazene.hu; kiss.tunde@mazene.hu
Honlap: www.mazene.hu/hárfafórum


A verseny helyszíne:

Erzsébetvárosi Közösségi Ház (EKH)
1073 Budapest, Wesselényi u. 17.


Nagyobb térképre váltás


Korcsoportok:

I. korcsoport: 1. és 2. évfolyam (1998. április 20-án és után született tanulók)
II. korcsoport: 1., 2. és 3. évfolyam (1998. április 20-a előtt született tanulók)
III. korcsoport: 3., 4. és 5. évfolyam
IV. korcsoport: 6., 7., 8., 9. és 10. évfolyam tanulói

A nevezés felső korhatára a verseny napjáig be nem töltött 22. életév.

A verseny célja: A hárfa tanszak eredményeinek bemutatása. Tehetségkutatás.
A verseny jellege: Gyakorlati verseny.
A verseny fordulói: Iskolai válogatók, országos döntő (egyfordulós).


A verseny anyaga:

  • Kötelező és szabadon választott művek.
  • A verseny követelménye: minden művet kotta nélkül kell előadni!
  • A játszott művek különböző korú, stílusú és eltérő karakterűek legyenek!
  • A versenyző kötelező és szabadon választott műveinek eredeti kottáit a verseny idejében, a helyszínen a nevező intézménynek be kell mutatnia.


I. korcsoport

Szabadon választott mű vagy művek.
Műsoridő maximum 5 perc.


II. korcsoport

Kötelező mű:

  • Bochsa: Op. 318; 40 Etüdből: XXVII. (Allegro moderato affettuoso) vagy
  • Naderman: 30 Fortschreitende Etuden No. 27. (Allegro) vagy
  • Naderman: No. 2. Fünfzehn Etuden 4. Esz-dúr

Szabadon választott mű vagy művek.
Műsoridő maximum 6 perc.


III. korcsoport

Kötelező mű:

  • Naderman: 30 Fortschreitende Etuden No.19. (Allegro) vagy
  • vagy Naderman: No.2. Fünfzehn Etuden 9. (Allegro) vagy
  • vagy Heller-Hasselmans: Six études No. 6. (Allegro vivace)

Szabadon választott mű vagy művek.
Műsoridő maximum 8 perc.


IV. korcsoport

Kötelező mű:

  • Bochsa: Op. 318 Etüdökből XXXIV (Allegro) vagy
  • vagy Bochsa: Exercice III. (Andantino) vagy
  • vagy Heller-Hasselmans: Six etudes No. 4. (Allegro vivace)

Szabadon választott mű vagy művek.
Műsoridő maximum 10 perc.


Egyéb fontos információk:

  • A verseny díjai: A versenybizottság minden korcsoportban I., II. és III. helyezést és különdíjakat adhat ki.
  • A nevezés módja: A nevezési lap a rendező iskola honlapjáról 2012. január 4-től letölthető, amit kitöltve az iskola nevére és címére kell eljuttatni.
  • A tanuló nevezési díját és útiköltségét és a kísérő tanár részvételi költségeit, útiköltségét a nevező intézmény fedezi.
  • A tanuló részvételi költsége kétféle módon fizethető: a nevező intézmény vagy a tanuló által.
  • A versenyen a bemutatott művek jogtiszta kottájával kell rendelkezni. Ezekről a kottákról, két példányt (másolatot) kell mellékelni a regisztrációkor.

Az országos döntő nevezési határideje:

2012. február 15.